Piros, szoknyácskás, nadrág, farmer, tréning, bőr, vagy pufi kabát? Ez mind teljesen lényegtelen a kutya szempontjából, mégis a cukiságfaktor növelése érdekében, az emberi szépérzéket és divatigényeket kihasználva lassacskán iparággá növi ki magát a kislányos, a macsós és a gazdi öltözékéhez illő ruhák készítése.
Nem kell ahhoz se törzskönyv, se fajta vagy fajtajelleg, hogy egy kutya sportra alkalmassá, egy kutyás sport szerelmesévé váljon. A gyakorlott szem a kis árvák közül is azonnal meglátja és kiemeli azt, aki bizonyos sportot élvezettel tudna űzni.
Első ránézésre a pórázhasználat a világ legegyszerűbb dolga, csak felcsatolod a karabinert a nyakörv fém karikájára, és indulhat a séta. Valóban ennyi lenne? Természetesen nem.
Napsütéses reggeleken, amikor jobb lábbal kecmeregsz ki az ágyból, és pozitívan látod az egész világot, a kutya szinte keresi a társaságod, csóvál, mosolyog, és szüntelenül dobálja a játékait, mikor melyikkel játszana éppen szívesen veled.
Interjú Kivágó Arnolddal, hazánk 2016-os FMBB világbajnokával, és a 2017-es IPO világbajnokság megbecsült személyével.
Legutóbbi Ebárvaházas látogatásom alkalmával egy pöttöm feketeség volt a favorit, mindenki szeme fénye. Egy pici palotapincsi fiúcska, aki a karantén ketrecek egyik legkisebbjében kuksolt, várva, hogy jöjjön valaki, akinek csóválhat örömében.
11 éve nem volt ilyen büszke a magyar agilitys világ, 11 éve nem állt magyar az AWC egyéni dobogóján. Akkor, és ott – első magyar világbajnokként – Eifert Anna történelmet írt, ma, 2017-ben pedig Szilágyi Anita teljesítette be egy válogatott, sőt az agilitys, és kutyás társadalom álmát.
Egy négylábú azért születik, hogy kedvencként, társként éljen valaki mellett, támogassa őt a mindennapokban. Nincs gyermekkori álma kastélyokról, hercegekről, kacsalábon forgó palotáról, de még csak egyszerű családi házról sem
A szeptember 15-16-i hétvégén került megrendezésre a XXI. Nagy Sportágválasztó, melynek forgatagában az utóbbi években kutyás sportokkal is ismerkedhetnek a lelkes érdeklődők.
Már gyerekként is megvolt az a sokak által utált tulajdonságom, amivel valójában nagyon nem vagyok egyedül ezen a golyóbison: vagyis hogy minden gazdival sétáló kutyára rámosolygok, köszönök – persze előbb a kutyusnak, utána a gazdának -, majd ha látom a pozitív interakciót a kutya részéről, akkor jön a „Szabad barátkozni a kutyussal?” kérdés.
