Szigorú – avagy a Büntető Törvénykönyvben megfogalmazott – értelemben véve az állatkínzás “az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő állategyed tenyésztése, szaporítása”.
Leila története nem volt egyedi, igazi lakótelepi kutyaként élte mindennapjait, idős gazdikkal, akik alkalmasint sétálni vitték.
Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Írja Vörösmarty a Gondolatok a könyvtárban című művében. És hogy kik számunkra a „legnemesbek”?
Versenyek, nyeremények, elismerés? Nem, egyáltalán nem ez az oka az agility iránti szenvedélyünknek, ahogy más kutyasport szerelmesei sem a hírnévért tréningeznek. A közös munka, az összhang, a sebesség, és nem utolsó sorban a kutya elvetemült tekintete a pályán az, amiért megéri.
Piros, szoknyácskás, nadrág, farmer, tréning, bőr, vagy pufi kabát? Ez mind teljesen lényegtelen a kutya szempontjából, mégis a cukiságfaktor növelése érdekében, az emberi szépérzéket és divatigényeket kihasználva lassacskán iparággá növi ki magát a kislányos, a macsós és a gazdi öltözékéhez illő ruhák készítése.
Nem kell ahhoz se törzskönyv, se fajta vagy fajtajelleg, hogy egy kutya sportra alkalmassá, egy kutyás sport szerelmesévé váljon. A gyakorlott szem a kis árvák közül is azonnal meglátja és kiemeli azt, aki bizonyos sportot élvezettel tudna űzni.
Első ránézésre a pórázhasználat a világ legegyszerűbb dolga, csak felcsatolod a karabinert a nyakörv fém karikájára, és indulhat a séta. Valóban ennyi lenne? Természetesen nem.
Napsütéses reggeleken, amikor jobb lábbal kecmeregsz ki az ágyból, és pozitívan látod az egész világot, a kutya szinte keresi a társaságod, csóvál, mosolyog, és szüntelenül dobálja a játékait, mikor melyikkel játszana éppen szívesen veled.
Interjú Kivágó Arnolddal, hazánk 2016-os FMBB világbajnokával, és a 2017-es IPO világbajnokság megbecsült személyével.
Legutóbbi Ebárvaházas látogatásom alkalmával egy pöttöm feketeség volt a favorit, mindenki szeme fénye. Egy pici palotapincsi fiúcska, aki a karantén ketrecek egyik legkisebbjében kuksolt, várva, hogy jöjjön valaki, akinek csóválhat örömében.