Tanulj alázatot, mely a dobogó csúcsáig repít
A kutya az aranyos ábrázat és nagy szőr mögött mindenekelőtt önálló egyéniség, csak azután a te kutyád.
A kutya az aranyos ábrázat és nagy szőr mögött mindenekelőtt önálló egyéniség, csak azután a te kutyád.
Elsősorban mindenkinek a sajátja, azon ne próbáljon senki se változtatni, akkor se, ha jó irányba terelgetnék. Mi a jó valójában a kutyának?
Az állattartás, örökbefogadás felelős döntések sorozata, mely lemondásokkal, a korábbi élet egyes területeinek átalakításával jár.
Az ajándékozás érzelmi háttere ugyanaz, függetlenül attól, hogy kutyának vagy embernek ajándékozunk. Minden esetben szívből és szívesen tesszük, valaki olyannak, aki számunkra fontos.
Ha ránézel, megsimogatod, eldobsz egy botot, leviszel egy labdát játszani, ha elviszed magaddal (amikor amúgy otthon hagynád), ha vele vagy, ha bebújhat a takaró alá, ha hazaérsz, boldoggá teszi… és sorolhatnám még.
Több állatmentéssel foglalkozó szervezet munkatársától hallottam már, sőt ismerősön keresztül tapasztaltam is, hogy sportokra bizony nem szívesen, vagy egyáltalán nem is adnak örökbe kutyát.
Szakadó esőben, orkán erejű szélben, amikor az orrodig se látsz az arcodba csapódó jeges víztől, és lóg a kezedből három póráz, melynek végein kettő eb a földön kullog, egy pedig a kezedben lóg, a negyedik, aki a sajátod, pedig szabadon bóklászik – amennyire ilyen időben kedve van bóklászni – nem épp a kérdőre vonásra számítasz.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy van olyan ország, ahol ez megtörténhet, de épp az imént szembesültem tévedésemmel. A bbc.com oldalon böngészve lettem figyelmes egy főcímre, miszerint „egy olasz nő legális harcot nyert a kutyája után járó fizetett betegszabadságért, amíg kimarad a munkából, mert róla gondoskodik”.
A témát nem vitaindítónak szánom, annak ellenére, hogy mind a munka- és sportkutyások, mind a hobbikutyások körében felkavarja az indulatokat a papíros kutya kérdése.
Szakemberek által tudatosan összeválogatott, speciális eszközökből álló pályán fejleszthetjük a kutya azon izmait is, melyeket a mindennapi tevékenysége során nem, vagy csak alig használ.