Városi kutya lévén néha tömegközlekedünk Mamival. Ezért több szempontból sem rajongok, de leginkább azért, mert szájkosarat kell felvennem. Hiába vagyok terápiás kutya meg cuki, akkor is kötelező ez a borzalom a buszon meg villamoson. A másik, amit nehezen viselek az az erős zötykölődés meg a hirtelen nagy fékezések. A múltkor simán rám léptek. Ezt megelőzendő a Mami szorosan tart most már mindig, hogy meg tudjon védeni ezektől a kellemetlenségektől. Rakott is ma rám egy olyan hámot, amin van “kapaszkodó”, így egyszerűbben maga mellett tudott tartani, vagy odébb húzni. Na félre ne értsétek, csak én hívom kapaszkodónak azt a fület, jól befürödnék ha Mami egyszer abba kapaszkodna; talán még nem említettem, de csupán 13 kiló vagyok. Szóval ma megint utaztunk és végül megtaláltam az igazi nyerő pozíciót. Ő leült, én a lábánál és bevetettem az ellenállhatatlan nézésem. Persze, hogy 2 perc múlva már az ölében ültem. Pont kiláttam az ablakon, néztem, ahogy suhannak a fák, Mami pedig szorosan átölelt. Nem is olyan rossz buli ez a buszozás 😉
