– immáron 3 éve zajló ügy végére került most pont –

Már a harmadik évfordulója annak, hogy a JULIUS-K9 Zrt. „K9 Unit” elnevezésű, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál lajstromozott védjegye ellen egy több évtizedes múltra visszatekintő spanyol mamutcég felszólalást nyújtott be arra hivatkozással, hogy az összetéveszthető egy korábbi spanyol ábrás védjeggyel, a „unit” megjelöléssel.

Pert nyert a JULIUS-K9 Zrt. az Európai Unió Bíróságának Törvényszékén

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának Érvénytelenítési Tanácsa részben helyt adott a felszólalásnak, így megállapította, hogy a „K9 Unit” ábrás védjegy bizonyos áruosztályok vonatkozásában nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A másodfokon eljáró Fellebbezési Tanács helybenhagyta az elsőfokú döntést.

Ezt követően fordult a JULIUS-K9 Zrt. az Európai Unió Törvényszékéhez a Szellemi Tulajdoni Hivatal döntései ellen.

2019. március 28. napján hozott ítéletében megállapította a Törvényszék, hogy a támadott „K9 Unit” ábrás védjegy rendelkezik megkülönböztető képességgel, és az nem téveszthető össze a „unit” ábrás védjeggyel, így kimondta, hogy a felszólalás alaptalan és a Szellemi Tulajdoni Hivatal döntéseit megsemmisítette.

Indoklásában rámutatott többek között arra, hogy a védjegyben szereplő és dominánsnak tekinthető K9 elnevezés a releváns közönség számára egyértelmű, hogy a JULIUS-K9 Zrt. nevének része, és amely elnevezést a fogyasztók a piacon jó hírnévnek örvendő K9 termékek gyártójával azonosítanak.

Az ítélet itt érhető el angol nyelven >>>