Magyarok a mentőkutya világbajnokságon

„Magyarország sikeres sportnemzet” – halljuk és valljuk büszkén egy-egy olimpia, vízilabda-bajnokság, kajak-kenu Eb után. Ki ne tudná, hogy az egy főre jutó olimpiai aranyak számában szinte verhetetlenek vagyunk? Idén a szeptember 18. és 23. között megrendezett mentőkutya világbajnokságon 4 magyar kutyás egyesület párosai is bizonyították, hogy nemcsak az emberek számára rendezett viadalokon, de a kutyák között is sikeresek vagyunk. A szlovéniai megmérettetésre a JULIUS-K9® által évek óta – elsősorban a felkészüléshez és éles bevetésekhez biztosított felszereléssel illetve ruházattal – támogatott Mancs a Kézben Egyesület 2 versenyzője is kvalifikálta magát.

Csóka Gabriella és Zoé

Az egyesület tagjai remek felkészülést maguk mögött tudva magabiztosan, remek hangulatban érkeztek meg a világbajnokságnak helyszínt adó szlovén fővárosba, Ljubljanába.

Magyarok a mentőkutya világbajnokságon

A 24. IRO Mentőkutya Világbajnokság mezőnyét 25 ország 60 csapatának közel 140 versenyzője alkotta. Magyarországról 4 szervezet 7 versenyzője képviselte magát az eseményen.

A világbajnokságon fegyelmező, ügyességi és romgyakorlatokat is teljesíteniük kellett a kutyáknak. Mozgó hordóhídon keltek át, kúszást igénylő feladatokkal néztek szembe, illetve egyensúlyérzéküket is bizonyítandó, rendkívüli hidegvérrel tartották meg magukat akár egy mozgó létrán is. A fegyelmező feladatok során a szervezők lövések leadásával, az időjárás pedig óriási köddel nehezítette a versenyzők dolgát. A romgyakorlatban egy fiktív földrengés története adta meg az alapot a küzdelemhez. A történet szerint egy 7,2-es erősségű rengés városrészeket döntött össze, és egy forgalmas közúti alagút is a katasztrófa áldozatává vált. A mentőkutyáknak így balesetet szenvedett személyautóval, busszal és teherautóval is szembe kellett nézniük az extrém időjárási körülmények mellett. (32 fok, eső és köd.)

A verseny során magyar csapat kiválóan szerepelt. A csapatból 2. helyen végzett Leczki Sarolta Karma nevű kutyájával a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, míg a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület versenyzője, Csóka Gabriella és Zoé az előkelő 4. helyen végeztek.

Gratulálunk a magyar csapat minden tagjának a sikeres szerepléshez!

Magyarok a mentőkutya világbajnokságon