Egy csapat kutya szalad felénk a futtatón, egyikük – egy argentin dog – hámján messziről világít a „Süket vagyok” felirat. Rögtön kíváncsivá válunk, vajon milyen lehet egy siket kutya gazdijának lenni. Lászlóné Varga Borival beszélgettünk kutyájáról, Carlosról, aki egy német juhásszal, két macskával és egy féléves pici babával osztja meg hangoktól mentes életét.
Hogyan került hozzád Carlos?
Mindig is argentin dogot szerettem volna, de nem akartam vásárolni, mentéspárti vagyok. Egyik nap megjelent az FEMA Dogo Rescue Facebook oldalán egy hír, hogy egy tenyésztőnél nyolc kölyökből négy siketen született, és nekik keresnek gazdát. Azonnal beleszerettem Carlosba, a férjem azonban szkeptikus volt. Elkezdtem videókat nézegetni az interneten arról, hogyan kell egy siket kutyával kommunikálni, és azt láttam, hogy tulajdonképpen semmiben sem különbözik egy ép hallású kutyától. A férjem a videók hatására nagy nehezen belement, hogy legalább megnézzük a kölyköt. Carlos azonnal odament hozzá, mintha tudta volna, hogy kit kell meghódítania. Akkor még nem hoztuk el magunkkal, túl pici volt, de hazafelé már arról beszélgettünk, hogy mikor jövünk érte. Kb. 8-10 hetes volt, amikor hazajöhetett velünk, így szerencsések vagyunk, mert mi lehetünk az első és egyetlen családja.
Milyen mértékű siketsége van Carlosnak? Hallhat némi hangot?
Amikor pici volt, az állatorvos műszeres vizsgálattal 99%-os siketséget állapított meg nála. Én úgy gondolom, hogy átszűrődhet valamennyi hang, ugyanis amikor a kocsibeállónál rádudálunk, hogy menjen odébb, akkor felkapja a fejét. Nem tudom, hogy a levegő rezgésének változására reagál így, vagy valóban hall valamit.
Milyen eszközökkel kommunikálsz vele?
Kézjelekkel és érintéssel, a kettő kombinációjával. Itt nincs olyan jelnyelv, mint a siket emberek esetében. Minden gazdi a számára a leghatékonyabbnak bizonyuló, saját kommunikációs módszert alkalmaz. Mi a jelrendszert úgy alakítottuk ki, ahogy nekünk logikus volt. Például az elengedés nálunk az, ha kétszer rápaskolok a fenekére. Bár minden egyértelmű, de néha mégis előfordul, hogy hibázom, és úgy jön ki a lépés, hogy véletlenül paskolok rá. Carlos ilyenkor természetesen egyből elindul, hiszen érti a jelet, így ő is tanít minket, hogy jobban koncentráljunk.
Az is egyfajta tanítási módszer, hogy bizonyos feladatokhoz bizonyos ízű-formájú jutalomfalatot használok. Más jutalom jár egy behívásnál, megint másik a helyre szoktatásnál. Tényleg csak az ember fantáziája szabhat határt a tanítás módszereinek, a lényeg, hogy nekünk kell átállni fejben és kreatívvá válni.
Nemrég kölcsönkaptam egy rezgős nyakörvet kipróbálásra. Annyira bevált, hogy úgy nézi ki, ezzel is bővül az eszköztárunk.
Mire használjátok?
Először otthon gyakoroltam vele, random pillanatokban működésbe hoztam, majd mutattam neki, hogy jöjjön oda hozzám, és kapott egy jutalomfalatot. Villámgyorsan megtanulta, hogy a rezgés egyenlő a finom falattal, csak érte kell jönnie.
A nyakörv előtt bonyolult volt a sétáltatás: bár természetvédelmi terület mellett lakunk, távol az autóktól, tömegtől, mégis sokáig csak úgy mertem sétáltatni, hogy 7-8 méteres futópórázra kötöttem. Szüleimmel egy ikerházban lakom, közös a kertünk, így az ő mentett német juhászuk, Belian is osztozik Carlos mindennapjaiban. Beliant is mindig magunkkal visszük a séták során. Korábban azt is gyakran alkalmaztam, hogy mindkét kutyára hámot tettem, majd összekötöttem őket, így végül is szabadon szaladgálhattak, de ha Beliant hívtam, Carlos is kénytelen volt vele jönni. A rezgős nyakörv óta azonban már erre sincs szükség. Van, hogy már alig látom Carlost, olyan messzire fut, de elég egy rezgést küldeni a nyakörvre, és máris rohan vissza hozzám.
Milyen a két kutya viszonya? Tanultak valamit egymástól?
Amikor Carlost tanítottuk, akkor természetesen Belian is mindig körülöttünk volt, figyelt minket, ezért megtanulta a kézjeleket, és egy idő után ő is reagált rá. De ez fordítva is igaz. Carlos szintén másolja, utánozza Beliant. Most, hogy elkezdtük őket szabadon sétáltatni, látjuk, hogy Carlos mindig figyeli Beliant, és ha Belian irányt változtat, akkor egyből leköveti a mozgását, mondván, ott biztosan lesz valami érdekes.
Jártok kutyaiskolába is, vagy csak kirándulni szoktatok?
A szocializáció nagyon fontos része a nevelésnek, főként, ha siket a kutya. Amint megkapta Carlos az oltásait, már kerestük is a lehetőségeket. A FEMA Dogo Rescue jóvoltából Carlosszal 6 hónapos koráig egy váci kutyasuliba, a Canispro Hungary Rehabilitációs Központba járhattunk ingyen, ahol egy siket kutyák kiképzésében jártas tréner tanított minket. Ezzel szerették volna elősegíteni a kölykök örökbe adását. A képzés nagyon hasznos volt, ott értettük meg a szemléletet, hogy nem a kutyának kell megtanulnia egy külön rendszert, hanem a gazdinak, azaz nekünk kellett megváltozni. Ő siketen született, tehát nem tudja, hogy milyen a hangok világa. Számára ez sohasem volt kommunikációs csatorna, de minden más igen. Nekünk ezt kellett megtanulni. A képzés közben elkezdtünk rendszeresen járni felügyelt kutyafuttatóba, ez a mai napig közös programunk.
Hogyan viselkedik Carlos a kutyafuttatón?
Eleinte, amíg még kajla kamasz volt és tomboltak benne a hormonok, minden kutyával játszani akart, olyanokkal is, akik ezt nem díjazták. Itt hátrányt jelentett a siketség, hiszen az első komolyabb figyelmeztetést, a morgást nem hallotta meg. Ezután már harapással, odacsípéssel jelezték a kutyák neki, hogy számukra már túl sok a közeledése. Olykor szükséges volt a hám fogójánál fogva kiemelni Carlost a helyzetből.
Néhány hónapos volt, amikor a kutyafuttatón egy szintén fiatal német juhász kölyök kuporgott a sarokban. A többi kutya szaladgált, játszott egymással, ez a kis szuka viszont félt, meg sem mozdult. Carlos észrevette őt és addig udvarolt neki, óvatosan nyalogatta, csalogatta, hogy végül kizökkentette a kiskutyát félelméből. Onnantól kezdve ők ketten együtt sétálgattak, egymásra hangolódtak. A mai napig a legjobb barátok. Úgy gondolom, hogy a siketsége segíthette abban, hogy nem terelték el a figyelmét a játszó kutyák, és minden érzékszervével a kölyökre tudott összpontosítani.
Lídia és Carlos
Carlos nagyon szépen megtanulta azt, hogy nyugodtan játszhat, de a szeme sarkából mindig figyel minket, ügyel, hogy a látóterében maradjunk. Ezt a fajta ragaszkodást, figyelmességet nem a kutyaiskolában tanultuk, ez már a mi közös munkánk gyümölcse. Egész egyszerűen kialakult, kiépült köztünk a kapcsolat, és már tudjuk, hogy mit várunk el egymástól.
Hogyan reagálnak az idegen emberek arra, hogy a kutyád nem hall?
Engem teljesen meglep, hogy sokan a „süket vagyok” felirat láttán rákérdeznek: „Miért van ez ráírva a kutyahámra?” Pedig szándékosan a köznyelvben használatos „süket” kifejezést használtuk a „siket” helyett. Egyébként a legelső reakció mindig mindenkitől az, hogy „szegény kutya”. Én ilyenkor mindig elmondom, hogy ez nem fájdalmas, így született. Tehát neki ez a világ a teljes, nem vesztett el érzékszervet. Büszke vagyok arra, hogy a viselkedéséből nem tűnik fel senkinek, hogy siket, hiszen teljesen része a csapatnak, benne van minden buliban, és nagyon szófogadó is. Egyébként nagyon szereti az embereket, igényli az érintésüket, simogatásukat. A futtatón vannak kifejezetten kedvenc „emberei”, akiktől mindig begyűjti a simogatásokat. Oda egyébként mindig ezzel a „süket vagyok” feliratos hámmal megyünk, hiszen változó a csapat, nem mindenki tudja róla, hogy hallássérült.
Mennyire érzed nehéznek egy hallássérült kutya nevelését?
Nem okoz semmiféle nehézséget, hogy nem hall minket. A kezdetekkor voltak problémák, de semmi olyan, ami egy halló kiskutyával ne fordulna elő. Rövid pórázon sétáltattuk, így gyorsan és könnyen tudtunk neki jelezni, ha valamit nem megfelelően csinált. Otthon, a lakásban nehezebb volt időben reagálni a cselekvéseire, úgymint a cipőrágásra. Mindig figyelni kellett rá, hogy mikor mit csinál, ha pedig sikerült tetten érni, akkor gyorsan odaszaladtunk hozzá, és azonnal jeleztük neki, hogy ezt nem szeretnénk, ha folytatná.
Arra különösképpen büszke vagyok, hogy még kölyökként nagyon gyorsan megértette, hogy a cicák számára kihelyezett macskatáp nem az övé, és nem falhatja fel még akkor sem, ha az egész nap a tálban van. Úgy tanítottam meg neki, hogy a földre tettem egy teli tányért, és az orrára koppintottam, ha megpróbált hozzányúlni.
Említetted, hogy macskáitok is vannak. Hogyan jön ki velük?
Nagyszerűen! Carlos, amikor megérkezett a családba, akkor nemcsak Belian lett a társa az első perctől kezdve, hanem két macskával is osztoznia kellett mindenen.
A ház főnöke az egyik cica, aki mindig rendet tart otthon. Amikor elege van Carlosból, akkor finoman, karmok nélkül megpofozza őt. A cica pontosan tudja, hogy ennyi bőven elég, hogy rendre utasítsa a barátját. Úgy gondolom, mindkét macska érti, hogy Carlos számára az érintés a legfőbb kommunikációs forma, éppen ezért óvatosabban is bánnak vele. Olyannyira fontos neki az érintés, hogy például imád az ember lábának dőlni. Még akkor is hagyom neki, ha épp kiöltözve sietek valahova. Ezzel fejezi ki a ragaszkodását, szeretetét, ebben nem gátolom meg.
Szerinted van pozitív oldala annak, hogy a kutyád siket?
Azt gondolom, hogy vannak pozitívumok is abban, hogy nem hall, ugyanis boldogan alszik a legnagyobb hangzavar kellős közepén is. Beliannak mindig problémát jelent egy vihar vagy egy tűzijáték. Carlosnál nincs ilyen gond. Féléves kisbabám sírását sem hallja, ezt szerintem ő is előnynek éli meg.
Kisbabáddal mikor tervezed összeszoktatni Carlost?
Már most odaengedem a kisfiamhoz. Tudatosan igyekeztünk felkészíteni Carlost már a terhesség alatt is. Amikor hazavittük a babát, kézjelekkel kontrolláltuk Carlost, szép fokozatosan közeledtünk felé a babával, és hagytuk, hogy megszaglássza. Azóta már eltelt fél év és ott tartunk, hogy nyalogatja a kisfiam kezét, ő pedig ezen hangosan kacag. Biztos vagyok benne, hogy Carlos és Peti örök barátok lesznek.
Petivel
Mekkora mozgásigénye van? Kutyás sportok kipróbálásán gondolkodtatok már?
Egyelőre nem fér bele a kisbabám mellett, hogy elkezdjünk egy kutyás sportot intenzíven. Korábban, a terhességem előtt kipróbáltuk, hogy biciklizem, ő pedig pórázon futott mellettem. Az összehangolt mozgás megfelelő fegyelmet követelt, de teljesen jól lekövette a tempóm, nem akart sem elém vágni, se lemaradni.
Szerencsére elég nagy a kertünk, ezért Beliannal napközben lefárasztják egymást. Ettől függetlenül mindennap visszük őket sétálni, és a kutyafuttatóra is rendszeresen járunk. Hétvégéken pedig kirándulunk. Sosem hagyjuk otthon, bárhová megyünk, mindig jön velünk, legyen szó kirándulásról vagy nyaralásról.
Mit üzennél azoknak, akik siket kutya örökbe fogadásán gondolkodnak?
Azt tanácsolom, hogy kezdjenek el videókat nézni arról, hogyan lehet egy siket kutyával együtt élni. Ha érzik magukban a szándékot, hogy megtanuljanak egy másik csatornán keresztül kommunikálni a kutyával, akkor nyugodtan vágjanak bele.
Carlos siketen született, tehát arra nincs rálátásom, hogy milyen lehet egy olyan kutyát örökbe fogadni, aki elveszítette a hallását. Az is lehet, hogy egy ilyen kutya bizonytalan, félős. De úgy gondolom, ha egy kutya tagja egy családnak és megkapja azt a támogatást, amire szüksége van, helye van a családban, azaz a falkájában, akkor attól függetlenül boldog tud lenni, hogy valamilyen testi hiányossága van.
Számunkra csupán megszokás kérdése volt, hogy átálljunk a kézjelekre a hangokról. Nincsenek küzdelmeink, kudarcaink, abszolút nem hátrány a siketség, boldogok vagyunk, hogy Carlosra találtunk.