Kíméletlen teszt alatt a HDR kutyahám

„- Visszahoztuk a HDR hámot átnézésre, de bocs nagyon koszos! – Nem baj, látszik, hogy használjátok!”

Több mint fél éve nyúzzuk a Julius-K9 fejlesztőitől tartós tesztre kapott HDR hámot, amit kifejezetten OCR versenyeken (Obstacle Course Racing – akadálypályás futás) való felhasználásra fejlesztettek! Egyre több ilyen verseny szerveződik, a legismertebb talán a Hard Dog Race, akik egyben névadói is a szóban forgó felszerelésnek, de ott van még a DogAtlon sorozat, vagy a jövőre (újra) debütáló Run Dog a Watchman-Shoesman szervezésében, ahol úgyszintén hasznát vehetitek egy ilyen speciális hámnak.

Még mi sem tudtuk szétszaggatni, és az már valami…

Kíméletlen teszt alatt a HDR kutyahámAzt tudni kell, hogy Charlie már tépett szét hámot, karabínert, én pedig imádom a kemény, sáros, árkos-bokros terepet, így valóban éles körülményekkel kellett szembesülnie a K9-es felszerelésnek! Heti rendszerességgel edzünk sóder- és homokbányában is, ahol szintén állta a sarat. Egy cérnarepedést sem találtunk rajta. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos felhasználó hosszú évekig nyúzhatja gond nélkül, bírni fogja a hám!

A kialakítását tekintve minden elvárásnak megfelel. Kicsi a felülete, így nem melegíti feleslegesen az ebet, nem szív magába vizet, és a pántok sem dörzsölik ki a kutyus „hónalját”, még homokos terepen sem! A mellkas és has alatti pánt párnázott, így kényelmesen húzhat minket a kutya, nekünk nincs más dolgunk, csak szedni kell a lábunkat, hogy tartsuk az iramot.

Designt tekintve nem a legszebb hám, mert áldozni kellett a funkcionalitás oltárán (inkább így, mint fordítva), de nagyon jól mutat a hátrészen a HDR (Hard Dog Race) felirat, amit akár egyedi szövegre is lecserélhetünk egy tépőzár segítségével. A háti részen megtaláljuk a fogantyút, amivel az akadályoknál könnyen segíthetjük négylábú társunkat, vagy éppen ő segíthet nekünk kikecmeregni a sárból!

Egy negatívumot is megemlítenék, mégpedig a pánton elhelyezett tépőzár miatt… kellemetlen a fogása, bár azokban a helyzetekben, amikor ezt használjuk, nem ez szokott lenni a legnagyobb bajunk. Az új Long Walk hámon ez már egy jobb megoldást kapott.

Kíméletlen teszt alatt a HDR kutyahámÖsszességében egy nagyon jól kialakított hámot alkotott a Julius-K9 tervező csapata, amit sima futáshoz is bátran lehet használni, aki pedig akadályos terepre merészkedik, imádni fogja!

Színben sajnos szűk a választék, a fekete-piros, vagy fekete-narancs színek közül választhatunk, de reméljük megjelennek majd új színkombók is! A hám egyszeri beállítása a tépőzárakkal kb. 3 percet, a feladása az erős műanyag csatoknak köszönhetően pár másodpercet vesz igénybe, így még a futást nagyon váró kutyusokra is könnyen feladható! Méretben jól állítható, így nincs kutyus, akire ne passzolna!

Bátran ajánlom kezdőknek és profiknak egyaránt! A hozzá való gumirozott futópóráz és „futóöv” is nagyon jól szuperál, mi így használjuk a teljes szettet!

Amennyiben még több infóra van szükségetek a hámmal kapcsolatban, akkor itt nézzetek körül!
Na futás…

Virágh Antal
Charlie & Emily, avagy az élet két Pitbullal