Vállalatunk alapítója, Bakos Anikó már több mint 10 éve foglalkozik aktívan állatmentéssel. Az általa létrehozott EbÁrvaház Nonprofit Egyesület nehéz helyzetben lévő gyepmesteri telepekről ment olyan kutyákat, akiknek vélhetően ők az utolsó esélyük. Kitartó munkájuknak köszönhetően már közel 1000 kutya és család életét tették szebbé azzal, hogy segítettek nekik egymásra találni.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb az állatvédői pályafutásod során?

Az első örökbeadott kutyám. Ramónának hívták, és rettenetesen szomorú szemekkel nézett kifelé a rácson. Mindig mondtam neki, hogy “majd én szerzek neked gazdát”. Aztán sikerült örökbeadni egy kollégánknak. Szerintem ő a legemlékezetesebb.

De vannak még ilyenek, például amikor elmegyünk egy menhelyre, ahonnan menthetünk kutyákat, és látom, hogy milyenek a körülmények ahhoz képest, ahogy mi tartjuk a kutyusokat. Sokan, akik először látnak ilyet, elsírják magukat. Az, amit egy ilyen helyen tapasztalsz, minden elképzelést felülmúlhat. Főleg Kelet-Magyarországon, ahol csak úgy hömpölyögnek feléd a kutyák, hogy “engem vigyél, engem vigyél”.

 

Hogyan tudtok választani?

Nehezen. Általában elmegyünk úgy, hogy van két helyünk, aztán elhozunk hét-nyolc kutyát. És sírunk amiatt, hogy ott kellett hagyni a többit.

 

Lelkileg ez nagyon nagy teher.

Nagy teher, de most már együtt tudok vele élni. Azzal biztatom a kollégákat is, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, és annak örüljünk, akit meg tudunk. Mi abban a tudatban dolgozhatunk, hogy tényleg teszünk is valamit ezeknek a kutyusoknak az érdekében.

Hogyan lett belőled állatvédő?

Siófokon kezdtem önkéntesként, és ott lettem állatvédő. Gyulának (szerk.: Sebő “Julius” Gyula) köszönhetem ezt is, hogy oda elvitt. Megmutatta, és a kezdeti sírásból segítőkészség lett. Rájöttem, hogy így sokat tudunk tenni.

 

Ebből nőtte ki magát az EbÁrvaház.

Igen, nagyon sokáig kerestünk menhelyet, illetve menhelynek való területet. Kenesén majdnem lett is egy, de aztán mégsem jött össze. Eleinte próbáltunk mindenhonnan menteni kutyákat, segíteni, közvetíteni, tolmácsolni, és ebből jött, hogy mégis kellene egy saját menhely. Akkor lett egy kis helyünk Székesfehérvár mellett, Iszkaszentgyörgyön, ahol csak tizenpár kutya fért el. Után pedig kapcsolatba kerültünk a tárnoki Németh Lovarda panziójának tulajdonosával, aki szívesen segített nekünk. Ez egy nagyon érdekes történet volt, mert egy várpalotai menhelynek volt ott 22 kutyája, akiknek a panziós költségei meghaladták a menhely anyagi keretét. A panzió tulajdonosa megkeresett több szervezetet, hogy ki tudná átvenni a kutyákat, és így találtunk egymásra.

 

Hány férőhelyetek van most?

Az emelkedő költségek miatt 45-ről 21-re kellett redukálnunk a férőhelyek számát. Közben folyamatosan keresünk saját helyet, de rettenetesen nehéz. Mindenképpen szeretnénk egy saját helyet. Néhány kutyával azért maradnánk Tárnokon, mert sok visszajáró önkéntesünk van a környékről, de az úgymond beragadt kutyáinknak jó lenne egy stabil, saját hely.

 

Hányan vannak, akik beragadtak?

Nyolc-tíz kutya. De ez is relatív, mert lehet, hogy most azt mondom, hogy beragadt, de holnap meg gazdis lesz. Vannak még csodák.

 

Akik hozzátok mennek örökbefogadni, hogy találnak el az EbÁrvaházhoz?

Nagyon sokan Facebookon vagy weboldalon keresztül, de fent vagyunk több gazdikereső felületen is (kutyaorokbefogadas.hu, orokbefogadlak.hu, gazditkeresek.hu, jofogas.hu).

Ott vagyunk persze a social media felületeken is – Facebook, Instagram, Tik-Tok. Nagyon sokan most már ismerős ajánlásával jönnek. Már majdnem ezer kutyát örökbeadtunk, és volt, aki visszajött, és a második kutyáját is tőlünk fogadta örökbe.

Hozzátartozik, hogy mi nem csak benti tartásra adunk kutyát. Mert egy kuvasz vagy egy komondor nem biztos, hogy szeretne bent lakni a lakásban. Ugyanolyan boldog lehet az a kutya kint az udvaron, ha a gazdi eleget foglalkozik vele.

Mennyire tudjátok kiszúrni, hogy kiből lesz jó gazda?

Vannak varázsszavak, hogy “mennyibe kerül a kutya”, “jöttünk kutyát nézni”, “jaj, csak fekete ne legyen”, és akkor már búcsúzunk egymástól. Látjuk, hogy nyúl a kutyához, tényleg el akarja-e vinni sétálni, vagy épp megriad, ha felugrik rá a kutya. Akkor tudjuk, hogy nem lesz meg az összhang. De legtöbbször a kutya választ. Van olyan kutyánk, aki retteg, bent ül a sarokban, és aztán egyszer csak jön valaki, akihez odamegy, mintha mindig együtt lettek volna.

 

Ha szabadul fel hely, akkor honnan érkezik hozzátok új kutya?

Rendszeresen próbálkoznak vele, ezért fontos, hogy az emberek tudják: hozzánk nem tudnak kutyát leadni. Mi gyepmesteri telepekről mentünk kutyákat, tehát ha a leadott kutyát átvesszük, akkor a gyepmesteri telepen meghal egy másik. Mert általában olyanokat hozunk el, akik már régóta ott vannak.

Minden kolléganőmnél több kutya van ideiglenesben, nálam is többen vannak otthon, egyszerűen nem tudjuk hova elhelyezni a leadott kutyákat.

 

Úgy tapasztalom, hogy ez egy hivatás. Aki ezt komolyan csinálja, a saját szükségleteit félreteszi, és az állatok kerülnek előtérbe.

Igen, ez így van. Mellőlük nem lehet csak úgy elmenni szabadságra. De nem baj, nekem például annyi örömöt okoznak a kutyák. Most is hazavittem egy német juhászt, Kajlát. Csak pár napja van nálam, de ő a legjobb mind közül. Mindent megért, lesi a szavamat, végtelenül okos és intelligens. Mellette van még 3 vizslám, közülük egy mentett, ő vemhesen került hozzánk, és az egyik kölyke is velem él. Van Sziszike, aki 17 éves, és két éve hoztam el gyepiről. És van még egy nagyon rettegős kutyus is, akit valószínűleg sosem fogunk örökbe adni, mert simogatni is csak úgy lehet, ha nem nézel rá.

 

Szerinted mi a legnehezebb az állatvédelemben?

Amikor el kell engedni egy kutyát. Akinek megígérted, hogy majd szerzel neki gazdit, és hogy ő is meg fogja érni, hogy családja legyen, és nem, és a menhelyről kell elmennie. Ez a legnehezebb. De van, amikor meg kell tenni, mert annyira beteg. Azzal vigasztalom magamat, hogy az ő helyére jöhet valaki más, akinek van esélye. Hiszek abban, hogy a kutyák is újjászületnek.

Az is nagyon nehéz, amikor le kell mondani egy kutyáról. Amikor ki kell mondani, hogy őt most nem tudod befogadni.

Hogyan próbáljátok az EbÁrvaházban szebbé tenni a kutyusok mindennapjait, amíg ott vannak veletek?

A legjobban annak örülnek, ha foglalkozunk velük. Van egy kifutónk, és megpróbálunk falkákat építeni, mert minél több mindenkivel jönnek ki, annál többször jutnak ki a kennelből. A kifutóban pedig nem tudsz leülni, mert ha leülsz, akkor egyből rajtad van öt kutya.

Szerinted mit lehetne tenni annak érdekében, hogy megelőzzük, hogy ennyi kutya kerüljön menhelyekre, gyepmesteri telepekre? Hogyan lehetne terjeszteni a felelős állattartást?

A gyerekeknél érdemes elkezdeni. Akkora élmény, amikor eljönnek hozzánk, és aztán mesélik, hogy mennyire szép nap volt, és mennyire élvezték. Ők már az iskolában is terjeszteni fogják, és hátha így felnő egy olyan generáció, akik már jobban odafigyelnek. Szerintem csak így, beszélgetéssel és pozitív hírekkel lehet. Borzalmak mindig vannak, de inkább azt kellene elmesélni, hogy az milyen szép, hogy egy kutya milyen volt, és milyen lett, és mennyire jó boldognak látni.

 

Mitől különleges szerinted az EbÁrvaház?

Attól, hogy emberközpontú. Megpróbál az emberre is koncentrálni. Mindig azt mondom a kollégáknak, hogy legyenek barátságosak az emberekkel, vezessék rá őket arra, hogy mi is lenne a jó. Mert a legtöbb szervezetnél már belefásultak, és a kutyákkal „jól elvannak”, de az emberekkel már kevésbé. Pedig muszáj, mert csak így lesz gazdája a kutyának. Toleránsnak és kedvesnek kell lenni. Nincs olyan, hogy idős embernek nem adok kutyát, mert idős kutya is van. Persze, ne adjunk kölyökkutyát. De egy 84 éves bácsitól a mai napig kapjuk a fotókat, hogy merre sétálnak a 11 éves kutyájával, akivel együtt alszanak az ágyban, és nézik a focimeccset. Miért ne adtunk volna neki kutyát? A kutyaközpontúság mellett a tolerancia és emberközpontúság is fontos.

Magyarországon az a tendencia, hogy senki nem akar idős kutyát örökbe fogadni, mert “jaj mi lesz, ha meghal a kutyám”. Ezt annyira önző dolognak tartom. Én, mint ember, legyek már annyira erős lelkileg, hogy el tudjam viselni azt, ha el kell engedni azt az idős kutyát. Mert az, hogy azért ne vigyek haza egy idős kutyát, mert majd el kell engedni, és az nekem milyen rossz lesz – az a legnagyobb önzőség. Hogy mennyire hálásak az idős kutyák, azt akkor látod meg, amikor hazaviszed, és ráébred, hogy ő most ott maradhat veled, és ez lesz az ő otthona.

 

Ha valaki szeretne ellátogatni hozzátok, mikor teheti meg?

Hétköznap és hétvégén is 9-15 óra között lehet hozzánk jönni ismerkedni, sétáltatni. A közszolgálatos diákokat is szeretettel várjuk. Az elmúlt két évben a COVID miatt nem nagyon voltak rendezvényeink, de most többet is tervezünk, ahol szintén meg lehet majd ismerni a kutyáinkat és minket is. Aki követi az oldalunkat, az rendszeresen ellátogathat hozzánk, szeretettel várunk minden kedves kutyabarátot.