Nem vagyok egy nagy futiba járós, mert nehezen bírom az ilyen jellegű kötöttségeket, meg az udvariatlan, nyomulós kutyákat. Általában vagy szabad program van a falkám tagjaival kinn egy hatalmas mezőn vagy az erdőben, vagy pórázas séta szépen, engedelmesen. Mindkettő fontos számomra, mindkettő más miatt. Az egyik főként fizikailag, a másik főleg mentálisan jelent kihívást.
Néha azonban előfordul, hogy mégis a futtatóba visz minket a Mami, azt mondja, ilyen is kell. Én, be kell valljam, nem szívesen vegyülök, mert nem bírom a sok fékezhetetlen fajtársam, aki nekem szalad, rám ugrik vagy bele ugat az arcomba. Azokról nem is beszélve, akik kötekednek vagy megalázó helyzetbe hoznak. A múltkor az egyik oldalba pisilt, máskor meg egy másik maga alá húzott, ami nyilván nem tetszett túlságosan és ennek hangot is adtam. Nem hiszitek el, de még neki állt feljebb és nekem jött. Szerencsére rajta is volt egy hám és a Mami gyakorlatilag letépte rólam. Húúú, hogy üvöltött a gazdával!
Mert hogy az pont olyan volt, mint a kutyája: nem vette észre magát, hanem még ő hepciáskodott, hogy én mit morgok, Mami meg miért avatkozik bele a “játékba”. Na nem tudom, milyen fura gondolatai lehetnek annak az embernek a játék fogalmáról, de azt bizton állíthatom, hogy ez nem az volt. A szóban forgó eb bizony bunkó volt, neveletlen és a gazdája semennyire sem tudta és akarta kontrollálni. Ilyenkor maximálisan egyet tudok érteni a gazdámmal, amikor arról beszél, hogy a gazdákat kellene edukálni, mert mi, kutyák igazából olyanok leszünk, amilyenné Ti tesztek minket akarva vagy akaratlanul.