Sok gazdi aggódik amiatt, hogy kutyája esetleg megharap valakit vagy összeverekedik másik kutyákkal. A félelem valós, bármelyik kutya képes harapni, de sok baleset megelőzhető, ha felismerjük a kiváltó okokat és megértjük kutyánk testbeszédét. Egy kistestű kutya is komoly sérülést tud okozni, de sokszor nem is a fizikai fájdalom a legnagyobb probléma, hanem a gondolat, hogy kutyánk mostantól bármikor agresszíven viselkedik majd. Ez persze nem így van, de mielőtt a megelőzésről beszélnénk, nézzük, mi is az agresszió.
Kiváltó okok
Az agresszió valójában csak egy tünet, egy adott szituációra adott válasz. Kutyatrénerként nem szeretem, ha egy kutyát „agresszív” jelzővel látnak el. Előfordulhat, hogy egy kutya agresszíven reagál, ha a csontját védi, viszont, ha nincs csont a láthatáron, nyoma sincs agressziónak.
Különböző kiváltó ok alapján több kategóriába sorolhatjuk ezt a veszélyes viselkedést – fájdalom alapú, szorongás vagy félelem alapú, de lehet örökletes (préda-agresszió) vagy tanult viselkedés is pl. rendőrkutyák esetében, akik vezényszóra harapnak.
Dr. Karen Overall viselkedésre specializálódott állatorvos szerint az agresszió nem más, mint “egy valós vagy vélt veszélyre adott reakció, harc vagy önvédelem formájában”. Fontos megjegyezni, hogy az agresszió a kutyák normális viselkedési repertoárjába tartozik, tehát minden kutya képes kimutatni a foga fehérjét. Egy jól szocializált kutya testbeszéddel jelzi a másik felé, hogy nem boldog az adott szituációban és csak legvégső esetben harap.
Kutya testbeszéd
A kutyák testbeszéddel és különböző hangokkal kommunikálnak egymással és embertársaikkal, ezért nagyon fontos, hogy felismerjük, mit „mond” a kutyánk. Egy egészséges kutya első reakciója elkerülni a konfliktushelyzetet. Támadásra általában csak akkor kerül sor, amikor minden lehetséges módon figyelmeztette a másikat, hogy ne jöjjön közelebb! Az apró elkerülésre utaló jelek és a támadás között olykor csak másodpercek telnek el, ezért sokszor a gazdik azt hiszik, kutyájuk kiszámíthatatlan vagy nem jelez megfelelőképpen. Sok múlik a „betolakodó” kétlábú vagy négylábú testbeszédén, hogyan közeledik a másik felé, látja-e és megfelelően reagál-e az elkerülésre utaló jelekre.
A pórázon lévő kutyák különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak szabadon lévő társaikhoz képest, mert az elkerülés vagy a menekülés nem lehetséges. Ezért nagyon fontos, hogy ne engedjünk oda pórázon lévő vagy kikötött kutyához szabadon rohangáló ebet, illetve ne simogassunk bolt elé kikötött kutyát, bármilyen szomorúan néz gazdája után.
Remek példa erre a saját kutyám, Bindi, aki nem szereti, ha másik kutya odarohan hozzánk, miközben ő pórázon sétál. Ha meglát egy másik kutyát, elfordítja a tekintetét és nagyobb ívben kezd el sétálni, hogy minél távolabb legyen tőle. Ha nem kerülhető el a találkozás vagy túl közel jön a másik kutya, összezárja a száját, megnyalja az orrát, befeszül, fejét lejjebb szegi. Néha elkezd hirtelen szagolgatni, mintha valami érdekes szagot fogott volna, netán elkezd vakarózni vagy ásít egyet.
Pótcselekvésnek is hívhatjuk ezeket a viselkedés elemeket, amelyek alapesetben normálisnak számítanak (pl. felkelés után ásítani, jutalomfalat láttán szájat nyalni), de stresszes állapotot is jelezhetnek. Nagyon fontos ezeket az apró testbeszéd elemeket megfigyelni, mielőtt a nyilvánvalóbb jeleket mutatja kutyánk (morgás, ugatás, vicsorgás, harapás). Ideális esetben kutyánk figyelmeztet mielőtt harap, de sok múlik a korábbi élményeken is.
Ha a gazdik nem veszik észre az apró jeleket, és a kutya megtanulja, hogy csak a morgás vagy harapás tartja távol a betolakodót, akkor egy idő után nem fog finoman jelezni, hanem egyből támad. A mi reakciónk is nagyban befolyásolja, hogyan reagál kutyánk a konfliktushelyzetre. Ha befeszülünk vagy hangosan leszidjuk a kutyánkat amikor ugat, azzal csak erősítjük a félelmét és ezzel együtt az agresszív viselkedés esélyét. Kiabálás, pánikolás helyett inkább próbáljuk megnyugtatni és oldani a feszültséget.
Hogy lehet az agressziót megelőzni?
Először is meg kell tudnunk, mi váltja ki az adott kutyából az agresszív viselkedést, és az ilyen helyzeteket elkerülni. Emberekkel szemben általában fájdalom vagy félelem jele lehet az agresszió. Félelem vagy szorongás jele az is, amikor a kutya védelmezi a tulajdonát (csont, játék, fekhely), mert nem akarja, hogy elvegyük tőle a féltve őrzött tárgyat. Nagyon fontos, hogy ne próbáljunk semmit elvenni kutyánktól erőszakkal és ne nyúljunk a táljába, ha eszik. Nagyon sokszor hallom kutyatulajdonosoktól, hogy direkt elveszik a kutyától a csontot, hogy teszteljék, pedig ezzel csak rontják a helyzetet.
Ha valamit muszáj elvennünk a kutyánktól, ajánljunk fel helyette egy jutalomfalatot (csirke, sajt, húsdarab) vagy tanítsuk meg neki a „kérem” vagy „ereszd” szót. Figyeljünk a testbeszédére és ha látjuk, hogy befeszül, mereven nézi közeledő kezünket vagy morog, akkor ne nyúljunk oda! A közhiedelemmel ellentétben az agresszív viselkedés nem a dominancia jele, és nem kell megmutatnunk neki, hogy ki a főnök. Ezzel csak rontunk a helyzeten és nagyobb valószínűséggel harap meg kutyánk, mintha békén hagynánk.
Vannak, akik a saját fekhelyüket, a kanapé bizonyos részét vagy szeretett gazdijukat védelmezik. Ilyen esetben fontos a megelőzés – ne zavarjuk a pihenő kutyát, inkább tanítsuk meg, hogyan kell lemenni a kanapéról vezényszóra.
Kutyák közötti agresszió
Sajnos még mindig sok elavult elmélet forog közszájon, amiket a fogságban tartott farkasok viselkedésére alapoztak és kivetítették a családi kutyára. A kutya nem farkas, mellesleg a farkasok is nagyon ritkán folyamodnak agresszióhoz családon belül. Ha jól szocializált a kutyánk és ügyesen kommunikál fajtársaival, akkor sokkal könnyebben elkerülhetjük az esetleges konfliktushelyzeteket. Ha viszont nem megfelelően szocializálunk egy kiskutyát vagy rossz élmények érik az első 3-4 hónapban, akkor nagyobb az esélye, hogy viselkedési problémák alakulnak ki később.
Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb családi kutya csak legvégső sorban folyamodik agresszióhoz és nem az a cél, hogy a másikban komoly kárt tegyen. Azt is érdemes kiemelni, hogy minden kutya külön egyéniség és nem lehet általánosítani fajtára sem – egy Golden Retriever ugyanúgy mutathat agressziót, mint egy csivava.
Tapasztalatom szerint nagyobb eséllyel verekszenek össze kutyák értékesnek vélt tárgyak, élelem, fekhely miatt, ezért nagyon fontos, hogy ha több kutyánk van, egymástól távol etessük őket, felügyeljük őket játék közben és csak akkor adjunk pl. csontot nekik, ha nincs belőle konfliktus. Nem ajánlott kutyafuttatóba elvinni kutyánk kedvenc játékát, és a jutalomfalatot is csak óvatosan, diszkréten adjuk, nehogy verekedés legyen belőle. Tüzelő szukákon is könnyen összeveszhetnek az ivaros kankutyák, ezért is fontos az ivartalanítás mindkét nem esetében.
Mit tegyünk, ha összeverekszik két kutya?
Ha minden elővigyázatosság ellenére összekap kutyánk egy másikkal, nagyon fontos, hogy ne próbáljunk közéjük állni vagy a nyakörvük után nyúlni, mert nagy valószínűséggel mi is megsérülünk. Van néhány biztonságosabb módszer verekedő kutyák szétválasztására, pl. vízzel leönteni őket, valamiféle akadályt rakni közéjük (szék, asztal, bármi, ami kéznél van), vagy éles zajt csapni. A legjobb persze a megelőzés volna, az, hogy gazdiként felismerjük kutyánk testbeszédét és mielőtt verekedésre kerülne a sor, pórázra rakni kedvencünket és elkerülni a konfliktushelyzetet.
A régi közmondás tehát nem állja meg a helyét – amelyik kutya ugat, az akár haraphat is. Minden gazdinak, kutyával foglalkozó szakembernek fontos volna megtanulnia „kutyául” és akkor megelőzhető volna sok baleset.
Ha kutyád agresszió jeleit mutatja, kérj segítséget tapasztalt, pozitív megerősítéssel oktató kutyakiképzőtől.
Lábady Bea
Akkreditált kutyaviselkedési tanácsadó és tréner