A 17-18. században Magyarországra került, terrier jellegű kutyák és az őshonos puli keveredéséből alakult ki a pumi. Szervezett keretek közt való tenyésztése, önálló fajként való nyilvántartásba vétele mintegy száz évvel ezelőtt kezdődött.
A pumi megjelenése igen megnyerő: közepesnél kisebb testű, figyelő tekintetű, bohókás, felálló, de végein visszakonyuló fülű, hullámos vagy göndör szőrű fajta. A feketétől a gyöngyházfehérig sokféle színben előfordulhat, az orrtükör minden esetben fekete.
Nagyon élénk, hatalmas életörömmel, munkakedvvel megáldott kutya, mely a múltban elsősorban terelőfeladatokat látott el. Mivel a félelmet hírből sem ismeri, nagytestű állatok vagy hatalmas nyájak, csordák terelésére is kiválóan alkalmas volt. Persze városi kutyává válása mellett a mai napig is tartják tereltetés céljára itthon is, más országokban is. A mudihoz hasonlóan a pumi is egyre népszerűbb fajta a Skandináv-félszigeten.
Mivel idegenekkel nem bizalmaskodó, (elsősorban jelzőkutyaként) házőrzésre is kiválóan alkalmas.
Már a kiállásán látszik, hogy egy nagyon élénk, temperamentumos fajtáról van szó: testhelyzete mindig figyelő, tettre kész testtartást mutat. Mivel kiválóan képezhető és hatalmas mozgásigény jellemzi, tökéletes kísérőkutya, vagy első osztályú társ kutyás sportokhoz.
A pumi nem rejti véka alá a véleményét, sokszor hangos csaholással ellenez vagy helyesel valamit, netalán közeledő, gyanús zajt jelez gazdájának – jellemzően ugatós fajta. Nem sértődős, ha mégis sikerülne megbántanunk, nem haragtartó, könnyű kiengesztelni. A pumi számára igen fontos a gazda-kutya szoros kapcsolata, de nagy családban is csak egy embert tekint igazi gazdájának, akinek a szava, parancsa szent a számára. Kölyökkortól gondosan nevelt kutya, akivel sokat foglalkoztak, élni-halni fog a gazdájáért. Más állatfajtával, vagy más kutyafajtával is jó kapcsolatot tud ápolni, addig, amíg a másik kutya nem pumi. Ugyanis két (vagy több) pumi hajlamos rivalizálni a gazdi szeretetéért, és ez akár verekedéssé is fajulhat közöttük.
Mivel a pumi legszívesebben állandóan a gazdája körül lenne, lakásban tartására is van lehetőség, persze a kutya megfelelő mennyiségű, rendszeres sétáltatása, alapos átmozgatása mellett.
Egy erdélyi barátomat, a Nagyváradon élő Marosi Endrét kérdeztem telefonon Herceg nevű pumijáról.
- Hány éve is vagytok legjobb barátok Herceggel? – nem véletlen a kérdésfeltevés, mert tudom, mennyire szereti a kutyáját.
Lassan négy. De ő már hatéves. A barátnőmmel fogadtuk örökbe egy ismerős pár pumiját, akik kölyökként drága pénzen vették, de egyszer csak különváltak, felmondták az albérletüket, a kutyust meg nem akarták menhelyre adni. Ők csak azt szerették volna, hogy Herceg jó helyre kerüljön. Mi – egyet aludva a dologra – úgy döntöttünk, szívesen vállaljuk. Életünk legjobb döntése volt.
- Meg tudnád indokolni?
Herceg maga az életigenlő energia. Lakásban élünk, és mindenhova bejárása van, még a hálószobába is.
- Ez azt jelenti, hogy veletek alszik az ágyban?
Nem, azt nem, de ő ébreszt reggel, illetve ő a biztosíték, hogy nem alszunk vissza. Mert nagyon tisztelettudó, a csörgőóra megszólalása előtt soha nem jön oda hozzánk, viszont azt rendszeresen kinyomjuk és visszaalszunk. Illetve aludnánk, de olyankor már Herceg tudja, hogy jöhet, és jön is. Aztán egy rajtad ugráló, csóváló, arcodat nyaldosó kutyával már nehéz újra visszaaludni – mondja nevetve.
- És hogy vezetitek le a rengeteg energiáját? Van elég időtök sétáltatni?
Sajnos napközben nekünk nem mindig van időnk, de a napi három sétája mindig megvan. A szomszéd bácsinak, aki szinte mindig otthon van és szívesen is mozog, van kulcsa a lakásunkhoz, és ha hosszúra nyúlik a napunk, ő mindig leviszi a déli sétára Herceget. De jobban szeretem, ha időben hazaér valamelyikünk, mert akkor tudom, hogy jól át van futtatva napközben is.
- Mennyire zajos Herceg? Nem zavarja a társasház többi lakóját? Esetleg benneteket?
Minket is irritál néha, gondolom a szomszédok sincsenek ezzel másképp. De ha hosszúra nyúlik az ugatósdi, lehet parancsolni neki, és akkor abbahagyja. Egyébként Herceg csak a lépcsőház felől jövő zajokat ugatja, és hál’ Istennek elég toleráns szomszédokkal vagyunk körbevéve. Másrészt éjszaka nem mászkál senki, így olyankor Herceg is csöndben van.
- Tehetnék fel még rutinkérdéseket szőrápolással, etetéssel vagy hasonlókkal kapcsolatban, ehelyett azonban arra kérlek, mesélj inkább Hercegről valamit, amire szívesen emlékszel vissza!
Bizony egyszer nagyon megviccelt bennünket. Hétvége volt, siettünk volna vendégségbe, és az egyetlen kocsikulcsot nem találtuk sehol. Annál is inkább frusztráló volt a szituáció, mivel előző nap kaptam a szép bőr kulcstartót a kedvesemtől, amire egyből fel is fűztem a kulcsaimat, mind a kettőt. Minden lehetséges helyen néztük, kétségbeesésünkben már Herceggel is kerestettük – az eldugott játékait nagyon ügyesen meg szokta találni. Herceg nem az a lopkodós fajta, ezért eszünkbe sem jutott, hogy ő tulajdoníthatta el. A szemünkkel már vagy fél órája csak a szép világos bőr kulcstartóra koncentrálva rohangáltunk körbe-körbe, mikor egyszer arra lettem figyelmes, hogy az értelmetlen vadászatot megunva, Herceg a fekhelyén beletúr a pokrócába, kivesz valamit a redők közül, és unottan rágcsálni kezdi. Még egy borsónyi darab volt a bőr kulcstartóból… Szilvi is meglátta, hogy min döbbentem le, és hogy milyen dühvel nézek Hercegre, rá pedig bocsánatkérőn a megsemmisült ajándék miatt. Herceg érezte, hogy most valami baj van, és bűnbánóan kiejtette a szájából a kulcstartó maradékát. Aztán Szilviből kibuggyant a nevetés, és mi, a fiúk őszinte örömmel, megkönnyebbüléssel csatlakoztunk.
Bányai Márk
Felhasznált források: