Pontosabban kettővel. Az egyik az én örökmozgó, de általában nyugodt Bogárkám, a másik egy igazi őrült cápa, hosszú orral, csattogó fogakkal. Nem, nem túlzok, elképzelve sem érdemes szépíteni. Egy izgatottságtól két lábon járó, visító óriásról van szó, aki a mellső lábaival ráakaszkodik az első emberre, aki hozzá túl közel halad el, és hosszú állkapcsát csattogtatva igyekszik kifejezni, hogy ő bizony túrázni megy. Sőt, külön kiemeli, hogy a húzóhám azért lóg rajta, mert nemhogy túrázni, dolgozni fog végig. Hiszen ő munkakutya, sportkutya, és ezt el is hiszi magáról. Azt persze még a gazdái sem gondolnák, hogy 30 kilométeren végig húzni fog, állítják, hogy az első 10 után alábbhagy a lendület. Kérdés, hogy a mindenre elszánt eb is így gondolja-e? Ez a mindenre elszánt állatka Zoé, a tervueren, a nagy bunda alatt megbúvó gazellalábú szörnyeteg, és a rókafülű, örökké lelkes cukiságbomba is egyben.
Sár és latyak mindenhol. Bogár nincs oda érte, ahogy a lábszőrére tapad a sár, és az ujjai között szétfolyó mocsárban kell haladnia. Úgy lavíroz az emberek között, hogy a lépteiket éppen ne zavarja, de az ő négy lába alá is mindig jusson a kitaposott ösvényből, a szilárd talajból. Szereti a túrát, de ez azért már mégiscsak sok, még neki is. Zoét ez nem érdekli, mit neki sár, csak a gazdája tudja vele tartani a tempót, hogy ne hason csúszva húzza maga után. Ez aztán a küzdelem, egyensúlyozás, koncentráció, ellentartás. A kutya húzómunkájára összpontosul 100%-ban a figyelem, és arra, hogy az ember ne essen el. Körülbelül 10 kilométerenként váltottunk, és Zoé menetrendszerűen mást vontatott maga után. Az első tízes után valamelyest tényleg helyreállt a fejében a rend, az őrült, munkára éhes tekintet elszánt, de engedelmeskedni kész ábrázatba csapott át. Emellett rendületlenül húzott. A mögötte haladók mindössze két, hömpölygő bundával borított, izmos combot, és a gomolyag elől kikandikáló, kissé egymás felé dőlő, kecses rókafüleket láthatták.
A túrázóknak tetszettek a kutyák, nevetve fogadták az őrülten rohanó, olykor egy vaddisznószagú pocsolyában megmártózó spánielt, és elcsodálkozva bámulták az elvetemülten dolgozó, külső ingerekre egyáltalán nem reagáló tervuerent. Nyitottak voltak nemcsak a kutyák, de a munkájuk megismerésére is, sikerült mindenkivel váltani néhány szót, amíg elhaladtunk egymás mellett. Egyesek meg is jegyezték egy-egy izzasztó emelkedő alkalmával annak, akihez éppen hozzá volt kötve Zoé, hogy „így könnyű”, vagy „nekem is kell ilyen”. A sáros hegyoldalakon egyébként valóban segítséget jelentett Zoé lendülete, főként, ha Bogár előreszaladt, ezzel intenzívebb húzásra bírva a kisasszonyt. Azonban lefelé közel sem volt egyszerű, hiszen egyikünk sem kívánt Zoé után repülni, még akkor sem, ha így különösebb megterhelés nélkül értük volna el a hegy lábát.
A kép illusztráció
A pecsételő pontokra is így robogtunk be. Bogár felvezetve a díszes társaságot, egyik lábával a szervezők asztalára állva jelezte, hogy érkezünk, csinos kis sármaszatot hagyva emlékként a csokis doboz mellett. Majd befutott Zoé, jó két méteres pórázán, az aktuális áldozatot vontatva maga után, nagy lendülettel, galoppozva, ahogy a hozzákapcsolt delikvens is. Itt a kutyák tisztességesen megvárták a pecsétet, majd a frissítést követően finoman jelezték, hogy ők is részesedni óhajtanak a szendvicsünkből, rántott húsunkból, vagy éppen müzli szeletünkből. Hozzátenném, jogosan, mivel ők is épp eleget dolgoztak, meneteltek. Sőt jóval többet is. Zoé végig vontatott valakit, Bogár pedig fel-alá rohant, mint az őrült, így amíg mi 30 km-t tettünk meg, ő legalább 60-at.
Visszaérve a városba, mi mindössze a bakancsunk eltávolítására, egy forró fürdőre, és egy kiadós vacsorára vágyva, nyúzottan kullogtunk a célállomás felé. Kutyáink, mint akik csak most indulnak a nagy útra, szaladgáltak előre, botot kerestek játszani, és még mindig húztak a pórázon. Felfoghatatlan, hogy nem fáradnak el. Otthon egy „alvázmosás” és a jól megérdemelt lakmározás után Bogár rohant utánam a labdájával, jelezve, hogy most jön a nap legfontosabb része, a játék. Idővel belátta, hogy mást már nem tud kezdeni velem, minthogy mellém kucorodik az ágyban, és beletörődik, mára neki is már csak az alvással kell elfoglalnia magát.
BZS