Spániel. A szakirodalom szerint „könnyű kiképezni, bár néha megmakacsolja magát, és akkor nehezen engedelmeskedik… Imádja gazdáját, de elvárja a viszonozott kedvességet.” Nos, pontosan így, és ebben a sorrendben kell értelmezni. Ha együtt szeretne működni, eszméletlenül okos, azonnal megért és meg is csinál mindent, de ha nincs kedve, akkor semmilyen parancs nem használ. Ekkor a legnagyobb bűbáj és kedvesség vezethet csak eredményre, ha őkelme úgy dönt. Egyébként a spániel tényleg remek kutya, bármire rávehető, ha az ember jól kezeli.

Első kutyának angol cocker spánielt választani bátor húzás volt. Mondhatjuk, hogy belenyúltam a tutiba, persze ha az önérzetet és a makacsságot elsődleges választási szempontnak tekintjük. Kölyökként még rá lehetett fogni, hogy játszik, kamaszodik, vagy nem érti, mit kérek, de 9 év alatt sikerült kiismernem őkelmét. Bár most jött csak ki rajta a spániel igazán. Idősödik, féltem, és persze össze is szoktunk annyira, hogy ne kelljen minden irgum-burgumhoz földbe is döngölni, hogy legalább színlelje a megadást. Legtöbbször egy tekintetből, arckifejezésből vagy kézjelből is érti, nem tetszett, ahogy viselkedett – azonban, mivel különösebb büntetés ilyenkor nem jár, bizonytalanul ugyan, de megpróbálja újra.

Igazi hörcsög. Félreértés ne essék, nagyon kedves kutya emberrel és fajtárssal egyaránt, de vannak bizonyos szituációk, melyekben megmutatja, hogy ő azért mégiscsak spániel. A labdáját és a területét olykor megvédi. Természetesen ezt sem a legegyszerűbb módon teszi, hiszen ha csak a kutyastrandot nézzük, egyik nap fekszik a pokrócon és elnyúlva alszik, mint a legjobb gyerek, máskor viszont hörcsögként funkcionál, és amikor kölykök vágtatnak el a fekhelyénél, kitámad(-na, ha hagynám). Olyan is előfordul, hogy vénasszonyként mormog magában, miközben megvető tekintettel néz rám, mintha azt mondaná: „nézd meg ezeket az őrülteket… milyen zajosak. Annyira idegesítenek”. Parancsra elnémul, és bocsánatkérően kúszik oda hozzám, de a megvetés a tekintetéből nem tűnik el.

A legújabb attrakciója a vadkergetés volt, amiért borzasztóan haragudtam rá, mert sosem fordult elő hasonló… bármikor, bármilyen szituációban vissza tudtam eddig hívni. De most eszébe sem jutott visszafordulni. Állítom, hogy minden fajtára másképp kell hatni. A spánielnél a lelki terror sokkal nagyobb eredményre vezet, mint bármilyen büntetés vagy szigor. Így a sokadik, erdőben kétségbeesős incidens után a legkegyetlenebb eszközhöz fordultam. Kizárólag pórázon való séta, teljes csendben. Azaz nem szóltam a kutyához egy árva szót sem három napig. Bogár puncsolt, kért, könyörgött, megtört. Minden az eredeti felállásba került. Kétszer kellett mindössze megtörni az irdatlan egóját. Először fél éves korában, amikor másfél órát kergettem egy bokor körül, hogy ne ő győzzön, majd mikor elkaptam, túlhevült állapotában odakapott a kezemhez. Másodszor pedig most, 9 évesen.

Elképesztően érzékeny kutya. Filmek, más kutyások beszámolói alapján azt gondolná az ember, ha jó a kapcsolata a kutyájával, akkor az, ha rossz kedve van, odabújik, vigasztalja. Az enyém épp ellenkezőleg. Mindenhova követ, akár a másik szobáig is, de ha magam alatt vagyok, lelép, és mindaddig nem érdeklem, míg rendbe nem teszem a lelkivilágom. Nem engedelmeskedik, nem játszik, egyszerűen feláll és otthagy. Sokat tanított ezzel, hiszen ő nemcsak a külső jeleket látja, de érzi is, ha valami nincs rendben, így tényleg hamar össze kell kapnia magát az embernek, ha együttműködő kutyát szeretne.

Mindenre rávehető. Olyannyira, hogy a mai napig állítom, elrejtették a felmenői között a munkavonalat. Bármit azonnal megért, csinálja, lelkesedik. Állandó a tudásszomja, mint egy lelkes kisdiáknak, és stréber egyetemista precizitásával prezentálja legújabb tanulmányait. Agility-n minden rezzenésemre figyel, képes ugrás közben az akadályról lefordulni, ha ezt jelzem számára, és hajlandó 40 fokos melegben is végigfutni a pályán maximális teljesítménnyel. Tehetem SUP-ra, kenuba, vihetem motorcsónakázni, nemhogy gondot nem okoz, még élvezi is. Kedves, együttműködő, de úrhölgy, és el is várja, hogy így kezeljük. Ezt meg kell adni neki, különben megmakacsolja magát.

Bogárt és a fajtát is tanulnom kellett, hogy megértsem, az érzékenységére csak építkezni szabad, nem vehető egy kalap alá sok más fajtával. Ő lelkis, és ha ezt a gyengeségét el akarnám venni tőle, ő is megfosztana az együttműködéstől, és a kapcsolattól, ami köztünk van. Bár kemény dió a spániel, ma már nem választanék mást.