Pár hete érkeztem meg új otthonomba. Szeretek játszani, jókat enni, hatalmas sétákat tenni a nagybetűs Gazdimmal, feladatozni, körbeszagolni a lakáshoz közeli parkot, ahová a leggyakrabban járunk. Szeretem a biztonságot, a kiszámíthatóságot: ha tudom, mikor, mire számíthatok. Ez a nyüzsgő városban persze nem mindig alakul így. Az ismerős utcákon is mindig sok az ismeretlen ember és az ismeretlen kutya, az ezredszerre is megjárt park is valahogy minden nap más és más. Előfordult, hogy megijedtem valakitől, hogy nem tudtam kimutatni, túl sok, túl intenzív a közeledés. Nincsenek szavaim, amivel megfogalmazhatnám, mit érzek.

Megszokhattam volna már, hogy a gazdinak mindenre van valami megoldása. Lelkesen tett fel a hámomra egy sárgaszínű jelet, jobban mondva, sárga betűkből kirakott szavakat és egy sárga szalagot is kötött a pórázomra. Elmagyarázta nekem, hogy a jól látható, feltűnő felirat az oldalamon azt jelzi a többi embernek, a többi kutyagazdinak, hogy több térre van szükségem. Azóta nyugodtabban sétálunk, és én is egyre bátrabb és bátrabb leszek. A felirat úgyis tépőzáras; együtt dolgozunk azon, hogy egy nap levehessük a hámomról.