Egy kérdés, mely annyi problémának a megoldása lehetne, egy kérdés, mely egy levegővétellel végigmondható, és egy kérdés, amit minden gazdának fel kéne tennie, elsősorban magának, majd a másik kutya gazdájának.

Nem minden kutya szeretne játszani, sőt nem minden gazda szeretné, hogy a kutyájával játsszanak. Például ha leviszek labdát a sétára, azt azért teszem, mert a saját kutyámmal szeretnék játszani. Nem más kutyájának, esetleg egy falkának dobálni, miközben azt látom, hogy az enyém depressziósan ül mellettem. Mert ez az ő labdája, és nem száll be a falkás buliba, és mert én vele szeretnék játszani kettesben, úgy, hogy rám figyel, nem másik öt kutyával. Sőt, egyetlen másikkal sem.

Ha jön felénk egy kutya, és távolodom, annak nem az az oka, hogy Bogár bánt, sőt az sem, hogy azt feltételezném, a másik fél harcias. Egyrészt reménykedem, hogy a jelzéseimet látva a gazdi visszahívja a kutyáját, másrészt pedig tartok tőle, hogy miként tudunk megoldani bármiféle konfliktust, ha 20 méterre van az állatkájától, hogyan jön ki belőle a kutyám, vagy akár én, ha a gazda nincs még sehol.

Mi nem sétálunk pórázon, de a kutyám képezve van, mellettem közlekedik, és ha más eb közeledne, azonnal lábhoz hívom, így haladunk tovább. Annak ellenére, hogy nincs megkötve, a jelzés egyértelmű, úgy vélem, nem kell megindokolnom sem. A „nem játszik?”, „ő nem barátkozik?”, vagy a „bánt?”, és hasonló nemű kérdésekre válaszolni sem tudok. De, barátkozik, ami nekem mindössze annyit tesz, hogy csóvál kettőt, megszagolja a másikat, majd továbbáll, hiszen sétálni megyünk, nem beszélgetni, amíg Bogár remélhetőleg kijátssza magát valakivel. Vagy nem…

Nálunk a sétát képzés, játék, és közös időtöltés alkotja, melyet nem másnak az esetlegesen még neveletlen kutyáival szeretnénk eltölteni. De ezen kívül is számos nyomós érv szólhat amellett, hogy legalább annyit tegyen meg az ember, hogy megkérdezi, odaengedheti-e az ebet, mielőtt kutyája teljes erőbedobással ugrik a másik arcába. Annyi kellemetlenség, vita, vagy sérülés elkerülhető lenne.

Ha nem is tudjuk megérteni, miért zavarja a másikat a kutyánk közeledése, akkor is tiszteljük meg a figyelmünkkel, tegyük neki lehetővé, hogy úgy sétáljon, ahogy számára kedvező. Mindenkinek megvan a joga a nyugodt sétához, a lehetőséget azonban nekünk kell megadni. Azok a gazdák, akik nem kérnek a találkozókból, ki fognak kerülni, nem jönnek oda szándékosan, gondot sem okoznak a barátkozás-pártiaknak. Ellenben kétségbeesetten próbálnak menekülni a sarokba szorítás helyzetéből, melyet a lelkes, mindenkivel barátkozni vágyó, vagy nemtörődöm gazdik okoznak számukra. Végül nekik kell kérni, hogy „legyen szíves, hívja vissza a kutyáját”, melynek olykor sértődés, értetlenkedés, vagy „csak játszani akar” lesz az eredménye, pedig mindössze az egyszerű kérdést kellett volna feltenni: „nem gond, ha odaengedem?”

BZS