10 óra körül járt az idő, amikor megérkeztem az Ebárvaházba. Ekkor már nagyban folyt a munka, a gondozók éppen kutyát sétáltattak. Azonnal a kezembe nyomták nekem is egy póráz végét, a másik felén Rasztikával, a foxiszerű öregúrral. A séta közben Gabi, aki az alapítástól kezdve jelen van a menhely életében, mesélt nekem. Megismerhettem az árvaház történetét, alaptevékenységét – ami egyértelműen a kutyákra irányul -, és kapcsolatát a mellette működő lovardával. Illetve az Ebárvaház működését a lovardában. Eközben Raszti boldogan fedezte fel a többi kutya által elrejtett szagmintákat, majd kifejezte, hogy ő bizony inkább szimatolna, minthogy én simogassam. Igazi terrier… 🙂
Délelőtt lehetőség szerint minden kutya sétál, hogy egy kicsit megmozgassák a tagjaikat, és megfelelő kondícióban maradjanak a kennel-lét ellenére is. Az Ebárvaház kapacitása mindössze 50-60 kutyára tehető, ami többek között a séta szempontjából is ideális. Így egy gondozóra naponta 10-11 eb jut, akikkel egyénileg tudnak foglalkozni, egyedi igényeket kielégítve. Ugyanis ilyen létszám mellett még minden sajátos rigolya könnyen számon tartható.
A kennelek takarítása közben egyesével is megismerkedhettem a kutyusokkal. Bevallom, meglepődve tapasztaltam, hogy közülük sokan esélytelennek számítanak, még a legtündéribbek közül is. Gyógyszereztük, kezeltük a kis betegeket, majd – természetesen a séta után – megkezdődött a délelőtti etetés. Reggeli csak a kölyköknek, fiataloknak, és a különösen rossz állapotú, sovány ebeknek jár, a többiek csak vacsorát kapnak. Az ételosztáshoz az ugatás, csóválás és ugrabugra sem maradhatott el, majd mindenki diszkréten elfogyasztotta az adagját.
Rövid ebédszünet és pihenő után érkezik az árvaház kutyakiképzője, aki minden délután elviszi a problémásabb kutyusokat egy tanulással, szocializációval egybekötött sétára. A félős ebeket ismeretlen szituációk elé állítja, ezáltal megtanulják ijedelmüket kezelni, megismerik a város zaját, és stabil, könnyen kezelhető kedvencekké válnak, mire jelentkezik az álomgazdi. Vannak persze keményebb diók, de a tréning végére ők is szépen dolgoznak.
A menhely rendelkezik két elkerített kifutóval, melyekben medence, játékok és árnyékolók állnak a kutyák rendelkezésére, és nem utolsó sorban két padot is elhelyeztek középen, hogy a védencek egy kis időt a gondozók társaságában tölthessenek. Számomra egyértelmű volt, hogy ez a nap fénypontja, mind a kutyáknak, mind a gondozóknak. Délutánonként ugyanis kisebb csoportokban minden árva kikerül a futtatóba, ahol hosszabban időzhetnek, természetesen szabadon. Olyan önfeledt játékba, és szaladásba kezdenek, amint lecsatolja az ember a pórázt, akár a kölykök. Pedig idősebbek is bőven vannak közöttük. A játék csitulásával labdázás volt terítéken, ekkor újra indult a pörgés, medencézés, boldogság. Egyetlen kutyus nem akart csak játszani. Ő Bruni, a legkedvesebb öregúr, aki végig az ölemben kényeztette magát.
Összességében elmondható, hogy a bekerülő kutyák java részének addigi élete fénypontja az Ebárvaház. Állandó gondozóik sajátjukként kezelik őket, és a lehetőségekhez mérten mindenki a lehető legjobb ellátásban részesül, az állandó tisztaságról nem is beszélve. A legtöbb itt időző kutya korábban sose tapasztalt ilyet. Nemhogy szeretetet, sétát, még fedelet sem a feje fölött. Begyűjtve a séták és játék után járó hálás tekinteteket, útnak indultam, hogy megírhassam mindenkinek: Látogassatok el az Ebárvaházba, ezt Nektek is látnotok kell!
Az Ebárvaház kutyusait bárki megsétáltathatja, nagyon várják a látogatókat.
BZS