Csacsi, a 9 éves nyuszi eredetileg egy megunt húsvéti nyúl volt, aki élete hajnalán csak az ünnep ideje alatt számított átmenetileg érdekesnek.
Szerencséje volt, néhány hónaposan szerető családba került, ahol teljes értékű családtagként kezelik a mai napig.
Az utóbbi időben kevesebbet mozog, és ennek következtében sajnos több talpfekély is kialakult nála. A sebek pirosak, gyulladtak, érzékenyek voltak, láthatóan zavarták a járásban is.
Gazdája november eleje óta kezeli a talpát PET Laser készülékkel, folyamatos állatorvosi konzultáció mellett. A kezelések során a sebeket végig sterilen tartották. Napi rendszerességgel, alkalmanként és sebenként 8 percig helyezték rá a problémás területekre a lézert.
A mellékelt fotókon jól megfigyelhető, milyen szépen javult az elváltozások állapota:
- láthatóak a kezdeti, nyílt, élénkvörös, gyulladt, gennyes sebek;
- pár nap után észrevehető a duzzanat és a pirosság csökkenése;
- majd a felszín fokozatos záródása, hámosodása;
- mostanra pedig egy majdnem teljesen zárt, rózsaszínes, száraz felület a talpakon.
A legfontosabb, hogy Csacsi láthatóan kényelmesebben mozog, és már nem kerüli a mozgást úgy, mint korábban. Nagy megnyugvás, hogy otthoni körülmények között, fájdalommentes módon lehetett segíteni neki.