Diego vagyok, egy 5 éves nagytestű keverék, és immár 2 éve élek szeretett családommal. Már a menhelyen a szívembe zártam őket, amikor először találkoztunk. Szerencsére sikerült gyorsan beilleszkednem a családba. Apával futni járunk, Anya finom falatokkal kényeztet, de a legjobban mégis két kisgazdámmal – Sacival és Árpival –, szeretek játszani. Hatalmasakat kergetőzünk és labdázunk. Ők a legfontosabbak, a széltől is óvnám őket.
Sajnos azonban rá kellett jönnöm, hogy nem minden gyerkőc tart pajtásának. A probléma akkor kezdődött, amikor Saci barátnője átjött iskola után. Neki hiába vittem oda a labdát, és kergetőzni sem szeretett volna. Éreztem, hogy a kislány fél tőlem. Nagyon elszomorodtam. Saci aznap mellém telepedett, megvakargatta a fejem és azt mondta, ne féljek, ő már tudja a megoldást.
Néhány nappal később Apa egy csomaggal a kezében tért haza. Saci és Árpi nagyon izgatottak voltak, miközben engem szólongattak. Apa egy hámot tartott a kezében, de nem akármilyen hám volt az. Mancs Őrjárat! Kisgazdáimmal rendszeresen telepedtünk a kanapéra, hogy megnézzük a Mancs Őrjárat újabb részeit, most pedig a kedvenc hősük ott volt a hámon. Vadul csóválva bújtam gyönyörű új hámomba, és másnap Anyával közösen mentünk a gyerekekért az iskolába. Saci lelkesen mutatta osztálytársainak csinos új hámomat. Én voltam Diego a hős, a Mancs Őrjárat legújabb hőse! A hám láttán még Saci félős osztálytársa is mosolyogva jött oda hozzám, én pedig boldogan zsebeltem be minden simogatást a gyerekektől.