Semmi sem fekete vagy fehér, ez a kutyatartásra ugyanúgy igaz, mint az élet bármely területére. Napjainkban mégis olyan szélsőséges hozzáállás jelent meg az állatokkal való bánásmód terén, mely „fekete” és „fehér” táborra osztja a kutyásokat. A magukat felelős állattartóknak nevezők rosszallóan tekintenek a másik végletre, akik talán még sincsenek olyan messze az elvakult kutyás tábortól, mint azok gondolnák, és közel sem tekinthetők végletnek egyébként. Hiszen egy valami közös bennük: a kutyák szeretete. Egyszerűen a szeretetet, ahogy a kutyát magát is másként értelmezik, másképp állnak hozzá, és a két tábor összezár. Nem próbálják megérteni a másik hozzáállását, az állatszeretet hátterébe nézni, és belegondolni, mitől is lenne jobb vagy rosszabb egyik, mint a másik. Lehet, hogy nincs is akkora szakadék, mint gondolnánk? Ki mondja meg, hogy a kutyának rossz-e az, ha a kertben él, ha „csak” szeretik, de nincs funkciója, ha ösztönből, de utánanézés nélkül nevelik, ha enni kap, simogatást, és egy kis játékot, de nem tarthat a családdal mindenhova?

Hosszú ideje foglalkoztat a téma, próbálom megérteni, hogy a szeretet megférhet azzal, hogy szökik a kutya, vagy hogy milyen a genetikája, esetleg keverék kölykei születnek egy véletlen alomból. Elég lehet, hogy aranyos, és sem a gazda, sem a kutya nem kér többet.

A saját végletemben a kutya szeretete az igényei legteljesebb kielégítését, az épsége mindenkori biztosítását és az egészsége megőrzését jelenti. Ehhez bizony hozzá tartozik a genetika, hiszen minek „gyártsunk” olyan kölyköket, akik születésből eredően nagyobb eséllyel lehetnek betegek, tehát szenvedhetnek. Ugyanúgy hozzátartozik a felelősségvállalás minden téren. Ha szökik, mert nem figyelek rá kellően, vagy mert nem nevelem és szocializálom, azzal őt veszélyeztetem; figyelmetlenségemből adódóan sérülhet, elütheti az autó, kutyatámadás érheti, stb. Nem beszélve arról, hogy másoknak ezzel akaratuk ellenére kárt okozhatok. A felsorolásból nem maradhat ki a kutyának megfelelő szellemi és fizikai tevékenység sem. Ez mindegy, hogy trükktanulás, egyszerű kirándulás, hosszú séta, sport vagy munka, esetleg csak a gazdával tarthat kocsikázni a kutya, a lényeg, hogy kiegyensúlyozott, és egészségesen kimerült legyen, enélkül stresszes lehet, ami az én kutyaszeretetembe már nem fér bele. Kérdés, hogy valóban ennyire túl kell-e gondolni a kutyatartást?

Az emberek szeretik a feketét és fehéret, érzelmi katarzishoz juttatja őket, ha különbnek gondolhatják magukat másoknál, vagy háttér-információk nélkül elmondhatják, hogy az alapvetően nem jó, ahogy a másik csinálja. Kapcsolatok mennek tönkre, barátságok bomlanak fel, és régi ismerősök távolodnak el egymástól, mióta divattá vált az állatvédelem, kötelező jellegűvé a kutyatartás. Egyszerű nézeteltérések miatt.  A kérdéskör valójában azonban elég egyszerű. Nincs fekete vagy fehér, és nincs két tábor sem. Ahogy egy kedves ismerősöm fogalmazna: olyan emberek vannak, akik szeretik a kutyákat, és olyanok, akik nem. Mindkét döntést tiszteletben kell tartani. Ha pedig valaki szereti a kutyáját, ott már semmi gond nem lehet. (Mindaddig, amíg a szeretettel nem ártunk a kutyának.) Itt az egyetlen kérdés: hogyan viszonyulunk a másik emberhez?

BZs