Gyakran kérdezik újdonsült Facebook ismerőseim a profilomat bújva – mert manapság ugye a kijelzőt bámulva igyekszik minél többet megtudni a másikról az ember -, hogy miért Bogárral van tele az idővonalam ahelyett, hogy magamról tennék fel képeket.

Nos, ebből látszik, hogy új kutakodók, és nem régi ismerősök, vagy legalább virtuális, egyszer látott barátok, akik gyakran szembesülnek Bogár iránti rajongásommal. Egyébként a probléma okát sem értem… olykor előkerül egy-egy nyuszi is, vagy csapatfotó, ahol kedves ismerősökkel szerepelünk, természetesen kutyákkal. De azon mégiscsak vannak emberek is, kiderül, hogy nem vagyok antiszociális (…annyira), és még képes vagyok humán körökben is megértetni magam magyar nyelven.

Az én szememben ő gyönyörű, érdemes mutogatni, a világ tudtára adni a létezését, hiszen ő a büszkeségem. Ki mással büszkélkedhetnék, magammal? Ha történik velünk valami érdekes, említésre méltó, vagy egyszerűen készül róla egy szép kép, azt rögtön a nagyközönség elé kell tárni, függetlenül attól, hogy érdekli-e őket vagy sem. Ha tehetném, minden porcikáját külön elemezném. Egy fotó az izmos combokról, hogy más is irigyelhesse a kutyám formás csülkeit, vagy a futásáról, ahol csak úgy rajzolódnak a sporttól megformált vállak, esetleg a vadászpózról, amikor mókust les, és olyan gyönyörű, mint egy szőrös félistennő. Vagy csak én látom ezt így? 🙂

Gyakran emlegetik a hasonlóságot köztem, és Bogár között. Sőt, azonosságot, párhuzamot vonnak, gyakran hallom, hogy nincs különbség, meglátnak, és egyértelmű, hogy ő meg én egyek vagyunk, hogy Bogár az én kutyám. De ha a Földön csak egyetlen ember is úgy tekintene rám, ahogy ő, és amilyennek én látom őt, biztos lennék benne, hogy értelme van a létemnek a világon, és valakinek eszméletlenül fontos vagyok. Ez azonban nem következhet be, hiszen ilyen feltétel nélküli csodálatot csak állat iránt érezhet az ember. Talán így is van ez jól. Az ártatlanságuk, hallgatásuk és kötődésük teszi ezt. Másképp kell megérteni őket, figyelni minden mozzanatukat, megismerni, úgy, ahogy embert nem ismerhetünk.

Csöndben, alázattal. Mert másképp lehetetlen.

BZS