Sajnos rengeteg téves információ kering a kutyavilágról és a hozzájuk kapcsolódó szervezetekről.

Szeretnénk sorozatunkkal néhány „közhiedelmet” a helyére tenni tényekkel, valós, ellenőrzött információkkal. Tudjuk, hogy ezen a felületen nem fogunk minden régióba eljutni, de reméljük, a valóság is képes szájról-szájra terjedni, nem csak a kétes eredetű „pletyka”.

Első körben kiemelt fontosságú számunkra, hogy helyes és helytelen ismeret között segítsünk különbséget tenni, pusztán a tények megismertetésével.

A gyepmesteri telepek gondolata sokszor elválaszthatatlanul összefolyik az állatmenhelyek mibenlétével a fejekben. Az alábbiakban szeretnénk meghúzni, mi több kiemelni a kettő közötti határvonalat.

A GYEPMESTERI TELEP (hivatalos nevén Ebrendészeti telep, köznyelven sintértelep) hivatalosan államilag finanszírozott (de a gyakorlatban önkormányzati fenntartásban lévő), közbiztonsági, köz- és állategészségügyi segédszervezet. Felelős vezetője a területileg illetékes önkormányzati jegyző. Az aktív feladatokat pedig az ebrendész (sintér vagy gyepmester) látja el. Önálló telephellyel rendelkezik, melyet az állam vagy az önkormányzat biztosít.

Feladat:
– Az önkormányzat közigazgatási területén, közterületen elhullott állatok tetemeinek begyűjtése, elszállítása, azok végleges elhelyezése, illetve a tetemek megsemmisítésének megszervezése.
– A közbiztonságra, közegészségre, állategészségügyre veszélyes kóbor állatok befogása, lehetőség szerinti azonosítása (mikrochip), tulajdonos értesítése, az állat elhelyezése, 14 napos megfigyelése (karantén), valamint a hatósági állatorvos szakvéleménye alapján az adott állat euthanáziája (végleges elaltatás).
– Feladata továbbá az állattartási törvény betartásának ellenőrzése, szükség esetén a felettes szervek értesítése azok megsértéséről, illetve kobzási eljárás kezdeményezése.

Gyakorlatban:
Az államnak nyűg, az önkormányzatnak szintén, és a jegyzőnek is van más dolga. Alulfinanszírozás (másra sincs pénz, nemhogy erre), eszközhiány, helyhiány, motiválatlan, alulfizetett alkalmazottak, káosz, kóbor állatok tömkelege, ellenőrizetlen állattartási körülmények.
Őszinte tisztelet és főhajtás a kevéske kivételnek!

Az ÁLLATMENHELYEK, ÁLLATVÉDŐ SZERVEZETEK hivatalos úton, de magánkezdeményezésre, magánemberek által életre hívott nonprofit szervezetek. Állami támogatás nélküli magánfinanszírozással (értsd zsebből). Ha kell, koldulnak az utcán. Egyetlen esélyük a tartós fennmaradásra az adó 1%, aminek jogosultságát „állambá'” kínkeservesen nehéz feltételek mellett, csak hosszabb működés után adja meg, ezért a legtöbb szervezet réges-rég hamvába hal, mire ezt megkaphatná.

Feladat:
– Önként vállalt (!!!), vagyis állatszeretetből és nem törvényi kötelezettségből (mégis törvényi szabályozással) tesz magáévá egy eszmét, egy sziszifuszi harcot annak kilátástalansága ellenére!
– Legtöbben munka, család, saját állatok mellett vállalják mindezt elhivatottságból, sokszor mindezek rovására, ami valljuk be, nagy ár a fanatizmusukért.

Kérlek, gondolj erre, amikor mondjuk felhívod a tudakozótól kapott számot az éjszaka közepén, és az illető nem tud ugrani első szóra! Talán éppen a beteg gyereke mellett virraszt, vagy az ország másik felében ment állatot. Nincs se repülője, se teleportálója. Legtöbbször épkézláb autó sem áll rendelkezésre.

Boldogok, ha a jó Isten megáldotta őket állandó telephellyel (persze magánúton). Legtöbbször bérelni kell, vagy hasonló állatbarátok jóérzésére, férőhelyére apellálva, a végletekig megalázkodva kell helyet találni a mentett állatoknak. Tartás, etetés, gondozás, orvosi költségek, oltások, ivartalanítás mind-mind pénzbe kerülnek. Köszönhetően a „bizniszt” szimatoló hiénáknak, egyre busásabb összegekbe. Sajnos itt is megjelent a „profit-orientáltság”.

Mindenki kapacitása véges! Magyarországon legalább ötször annyi kóbor, magára hagyott, vagy lehetetlen körülmények között tengődő, szegény sorsú állat van, mint amennyit a menhelyek be tudnának fogadni.

Az ivartalanítási hajlandóság hiánya és az ehhez kapcsolódó elavult kutyatartási kultúra miatt a nem kívánt szaporulatok szinte megoldhatatlan feladatot jelentenek számukra. Mégis mindezek ellenére teszik a dolgukat nap mint nap. Példaértékű, követendő hitvallás!

Igaz a mondás, mely szerint „mindég ganyés lesz a bocskorod, ha nem trágyázol ki rendesen”. Legnagyobb bánatunkra az állatvédelemben is megjelentek a szélhámosok, sőt a (finoman szólva) pszichésen aggályos emberek, amit az állatvédő társadalom igyekszik kivetni magából, egyenlőre kevés sikerrel. Reméljük, ha a fejekben megkezdődik a nagytakarítás, előbb vagy utóbb kihat a környezetünkre is!

Mi bízunk a holnapban!

V.L.