Kevés gazdinak van lehetősége magával vinni kedvencét a munkahelyére, vagy a kutyázáshoz igazított munkarendben dolgoznia. A legtöbb kutya egy hosszabb séta után nyugodtan alussza végig a napot, azonban egyesek nehezen viselik a 8-10 órás tétlenséget, így a rombolással járó bosszúságok mellé a kutya stresszes állapota is társul, melyet valahogy kezelni kell. Erre a célra specializálódott kutyapanziók jöttek létre, sőt kutyaiskolák is vállalnak úgynevezett „napközis” foglalkozást, illetve magánszemélyek hirdetik magukat kutyasétáltatóként. Mindnek megvan az előnye és a hátránya is, így kutyánk természetét felmérve kell a döntést meghoznunk, melyik lenne számára a legideálisabb választás.

Kutyapanzió
A panziókba általában reggel, munkakezdés előtt kell beadni az ebet, majd munka után egy jól elfáradt kutyát vihetünk haza. Egyes panziók egyedi szolgáltatása a kutyák szállítása is, mely újabb terhet vesz le a gazda válláról. A legtöbb helyen egész napos felügyeletet nyújtanak, és biztosítják a kutyák szabad mozgását, játékát, de a falkák sétáltatását, nevelését már kevesen vállalják. A kutya habitusától és korától függően élvezheti a szórakozást, egész napos szaladgálást és falkázást, vagy elzárkózhat előle. A megőrzésnek ez a formája így leginkább annak hatékony, aki hajlandó játszani a többi ebbel, és nem zavarják a körülötte ugráló kölykök, zabolátlan felnőttek sem. Panzió esetén figyelembe kell venni a kutya-gazda kapcsolatot is, hiszen az eb egy teljesen más közegbe kerül, idegen helyre, ismeretlen emberek és fajtársak közé. Ha szoros a gazdához fűződő kapcsolat, nem biztos, hogy jól fogja kezelni a változást, még ha idővel meg is szokja az új helyzetet.

Kutyaiskolák napközije
Megközelítőleg egy kaptafára működik a panziókkal, itt is terítékre kerül az önfeledt játék, falkás foglalkozás, de helyet kap az órarendben az egyéni képzés is. Engedelmességi feladatokra tanítják az ebeket, és vállalják akár az egyéni labdázást, külön foglalkozást vagy sétáltatást is. A lényeg, hogy az eb délutánra nemcsak fizikailag, de szellemileg is elfárad, és hasznosan tölti a napot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gazdinak már semmi dolga nincs, mert a vezényszavakat otthon is kell gyakorolni, hogy kedvence rá is hallgasson. A panziók és napközik hátránya, hogy a kutyát elutasíthatják, ha agresszívan lép fel más fajtársakkal szemben, vagy nem beilleszthető a falkába.

Kutyasétáltató
Magánszemély, aki a nap valamely szakában vállalja a kutya megsétáltatását, ha a gazdinak erre nincs lehetősége. Ő alkalmazkodik leginkább az egyedi igényekhez, és egyénileg is sétáltatja az ebet. Célzottan kérhetjük, hogy mit tanítson, mit várjon el a kutyától, kihez engedje oda és kihez ne. Könnyen megismeri a kutyát, hiszen csak vele foglalkozik, emiatt jól alkalmazkodik is hozzá. Mivel nem csak a szemünk fényét, de a lakásunk kulcsait is rá kell bíznunk, így ez a leginkább bizalmi alapú szolgáltatás.

Ha a négylábú nem kedveli a falkát, a közös játékot, és szeretnénk elkerülni az új hely okozta stresszt, akkor a kutyasétáltató a legideálisabb választás számára. A nap nagy részét saját otthonában töltheti nyugalomban, innen viszi sétálni, és ide hozza vissza valaki, akit rövidesen megszokik. Akár specializált terápiára is lehetőség nyílik így, ha félénk vagy agresszív az eb. Igaz, hogy a nap jelentős részét egyedül tölti, de hozzájut a kellő fizikai és mentális tréninghez.
Bármelyik mellett is voksolnánk, nézzünk körültekintően utána, és számoljunk a kutyánk természetével is. Érdemes ismerősök tapasztalatai és javaslata alapján választani, vagy internetes fórumokon kikérni mások véleményét is a döntés előtt egy-egy szolgáltatásról, hogy biztosan a legjobbat nyújthassuk kedvencünknek akkor is, amikor nem lehet velünk.

BZS