Aki kutyázik, ismeri a mindent áthatoló érzést, amikor lesújtó tekintetek méregetik a hatalmas sárfoltokat a farmerja farzsebén, vagy a kabátja leginkább szembetűnő pontjain. Természetesen még a rutinos szemek számára sem kivehető egyetlen mancs formája sem, sokkal inkább sárban fetrengés-szerű az egész hatás. Ilyenkor az ember biztos lehet benne, hogy lesz helye a járműveken, sőt, minden meggyőződése ellenére az utastársak szagot is titulálnak a sárfoltok mellé, így nemhogy az ülőhely, de még a személyes tér is biztosítottá válik.
Mindez kimondottan mulattató dolog, ha kutyával utazunk. Én legalábbis remekül szoktam szórakozni egy-egy rosszalló, vagy éppen értetlen pillantáson, hiszen ott van mellettem Bogár, egyértelmű, hogy a foltok csakis tőle származhatnak. Nyilvánvaló, hogy kirándulni, tréningezni jártunk valamerre, esetleg csak viszem magammal intézni a teendőimet. A harmatos, sáros járdáktól koszos lesz a tappancs, ha ölbe veszem az állatkám, a járműveken minimum négy, jól kivehető folt lesz a nadrágom elején. De ő ki szeretne nézni az ablakon, hát pont én legyek az, aki megfosztja ettől…?!
Így végiggondolva, ha kutyával járunk sárosan a városban, az elfogadható a külső szemlélődők szerint is, tudják mihez kötni a kosz forrását, elégedetten konstatálhatják, hogy vérbeli kutyásról van szó. Sőt mi több, felelősségteljes kutyásról, aki viszi az állatkáját mindenfelé, nem hatja meg holmi eső vagy dagonya.
Ennél csak akkor szórakoztatóbb a helyzet, ha az Ebárvaházból tartasz hazafelé egyedül, és újfent lusta voltál váltóruhát vinni.
Otthon egész jól legyőzi az aggályait az ember, hiszen még tiszta, bele se gondol normálisan az utazás hosszába és a sár mennyiségébe. Ugyanis az árva kutyák örülnek. Örülnek, hogy új embert látnak, örülnek, hogy ismételten sétálhatnak, és úgy általánosságban boldogságukat egy jól irányzott ugrással fejezik ki. Egyesek a karodba is csimpaszkodnak, nem csak foltot, de egész sárcsíkot hagyva a ruhán, ekkor széles mosollyal, lihegve várják a fejsimit, amit természetesen meg is kapnak. Mások üdvözletüket fejezik ki, már amikor átléped a sétáltató útvonal határát, és pórázostul, emberestül szaladnak feléd megszaglászni a szatyrod, és megjelölni mancsukkal.
Ha eddig még nem lettél volna koszos, most jön a java, a sétáltatás. Ismerősek a szőrlenyomatos sárcsíkok, amikor a ruhádról elsőre egy vaddisznó mintázata jut eszedbe? (Egyébként ez akár már divatos is lehetne, legközelebb külön kérni fogom egész testfelületen az ebektől). Úgy keletkeznek, hogy leguggolsz egy simogatásra, szeretgetésre, és a kutya hozzád bújik. Nagyon cuki, és előtte valószínűleg dagonyázott a futtatóban, így nagyon sáros is, készíti a legújabb divat szerinti mintákat. Azonban ha teljes pompában szeretnél díszelegni, érdemes egy simit adni a macskának is. Az Ebárvaház „tesztmacskája” dorombolva dörgölőzik beléd, és ha abbahagynád a dédelgetést, azonnal az öledbe ugrik a cuki is tappancsaival, édes pecsétnyomokat hagyva maga után. Az ő tappancsa ki is vehető, szabályos rajzolatú, elegáns, macskához méltó. Így már teljes díszben utazhatsz haza a sok maradi, átlagos, sőt tiszta ruhába öltözött városi ember között.
Amíg ott vagy a menhelyen a hozzád hasonló nyakig sáros dolgozók között, addig nagyon szórakoztató a helyzeted. Aztán ahogy haladsz az állomás felé, egyre inkább érzed a váltóruha hiányát, és a tekintetek is arról árulkodnak, hogy az igényességedet valahol a kutyák között felejtetted. Végignézve a tiszta utasokon egy pillanatra elkedvetlenedik az ember, főleg – mivel akárhogy is keresi – egyetlen sármentes foltot sem talál a cipőjén. Másrészről viszont, ez a jó cselekedet nyoma. Nem is a jó szándék, a pozitív tettek, sokkal inkább a kutyák örömének, hálájának bélyege, mely, ha nem is kimoshatatlanul, de megpecsételte a ruhánkat és a lelkünket. Belegondolva melegség jár át, hogy ezek a foltok a szeretetükből származnak, és egyszerre nem is tűnök piszkosnak, kihúzom magam, hogy lássa mindenki, ezt bizony az árváktól szereztem, mint kitüntetést, érdemjegyet. Büszkeséggel tölt el, hogy magamon viselhetem az Ebárvaház kutyáinak nyomát, hiszen mellettem senki nem ilyen kiváltságos. Egy biztos: ezután sem viszek magammal váltóruhát, lássa mindenki a szeretetük mindent eláruló bélyegét!
BZS