A legtöbb ember, amint magához vesz egy kutyát, igyekszik megértetni vele a szavak jelentését, a mondanivalója fontosságát. Azonban arra nem fordít elég időt, hogy ő maga megismerje kutyája viselkedését, különbséget tudjon tenni az egyes jelzések, vagy akár ugatási típusok között. Ennek kialakulását a közösen eltöltött évekre bízza, pedig önmaga, sőt négylábúja életét is megkönnyítené vele, ha előre igyekezne megérteni a kutyák nem verbális, és verbálisnak tekinthető kommunikációs eszközeit, tehát az ugatást, nyüszögést, morgást, és a testbeszédet, mimikát. Az ember első gondolata, ha a kutya beszédéről kérdezik, az ugatás. Azonban az ebek kommunikációjában a testbeszéd jelentősebb szerepet tölt be. Most foglalkozzunk mégis egy kicsit az ugatások típusaival.
Dr. Stanley Coren könyvében kiválóan leírta az ugatások mikéntjét, a helyzetet, ami kiváltja, és az eltérő jelzések hátterét. Hiszen nem minden hangjelzés ugyanolyan, ahogy a jelentése is eltérő lehet, és szélesebb körű célt szolgál, mintha csak azt mondaná „szia”, vagy „vigyázz”.
Az ugatásnak érzelmi háttere is van. A kutyák nem csak izgatottságuknak adnak hangot, de jelzik, ha figyelemre vágynak, ha magányosak, ha meglepettek, vagy ha megriadnak valamitől. Ez azt jelenti, hogy különböző ugatások társulnak a különböző hangulatokhoz.
A kutyák kombinálni is tudják az ugatások típusait, a számát egy bizonyos időtartamban, illetve a különböző időközöket az ugatások között, a mondanivaló tükrében. Minél mélyebb, és halkabb az ugatás, annál fontosabb a kutya mondanivalója. Ha például játszik az eb, és közben izgatottan felugat, az sokkal magasabb hangon történik, mint ha betolakodókról igyekszik minket figyelmeztetni. A magányos kutya élesebb hangon jelzi a problémáját, így keresve magának társaságot, néha még emeli is a hangerőt, hogy igazán keserves segélykiáltásnak tűnjön a sírása.
Minél többet ugat az eb egy bizonyos időtartam alatt, annál izgatottabb. Egyetlen hangot akkor hallatnak, ha meglepettek, vagy idegesek, esetleg zavarják őket, vagy el akarnak riasztani egy piszkálódó fajtársat. Minél gyorsabb az ugatás, annál több agressziót fejez ki a kutya. Például, ha fogságba esik az eb (vagy szorult helyzetben érzi magát), akkor az összes többi hanghoz viszonyítva a legkevesebb szünetet fogja tartani az ugatások között. Ellenben a magányos, „ne hagyj egyedül” típusú jelzések között meglehetősen hosszúak a szünetek.
Magyar kutatások bebizonyították, hogy a kutya ugatása kis odafigyeléssel remekül érthető az emberek számára. A kísérletben olyanok vehettek részt, akik nem tartanak kutyát. Arra kérték őket, hogy hallgassanak meg felvételről kutya hangjelzéseket, és kategorizálják azokat önálló gondolataik alapján. Kiválóan teljesítettek, szinte kivétel nélkül mindenki a megfelelő érzelmi kategóriába sorolta az adott típust. Az eredmények bizonyították, hogy az emberek össze tudják kötni az ugatást a szituációval, és érzékelik az érzelmi hátterét a szüneteknek és hangmagasság-változásoknak.
Érdemes tanulmányozni kutyánk jelzéseit, könnyen lehet, hogy hasonló tapasztalatokra teszünk szert, mint a kutatásban résztvevők.
BZS