Még le se kanyarodsz a főútról, elsőként a homokfal trió ötlik szembe, melyen apró pöttyök igen kis sebességgel haladnak a csúcsra, hogy utána újra meg újra leereszkedhessenek, majd visszamászhassanak. A végcél a katarzis, azaz a „hat láb, két szív, egy büszkeség” élménye. Ez már a nevezéskor előre garantálható.
Közelebb érve vidám zsivaj üti meg az ember fülét, hosszú, rugalmas futópórázzal a gazdájukhoz kötött kutyák érdeklődő csóválással, váltakozó lihegéssel és vonyítással jelzik izgalmukat. Valami készül. A falon feltörő pontokból apránként kirajzolódtak a versenyzők, akik négylábú társuk segítségével győzték le az emberpróbáló homokdűnéket. Nyakig sáros, csuromvizes párosok robognak el szemből, arcukon fülig ér a mosoly. A páros arcán, mert ez a hat láb már megcsinálta!
Ismerős csapat szalad felénk, őrületes energiával, kicsattanva a lelkesedéstől. Maszatos arccal ölelget az egyik gazdi, és szinte kiabálja: Figyelj, amikor azt hinnéd, hogy nincs már több emelkedő… na, akkor még több van! Egyértelmű, hogy futnának még egyet, vagy akár hármat is, most és azonnal.
Látva őket, a csapatukat, amint együtt vágtatnak be a célba, érezve azt az energiaáradatot, amit maguk köré vontak, már a rajt előtt elhiteti, hogy eszméletlen élmény lesz.
Közös bemelegítésre, majd indításra kész párosok toporognak a rajt vonala előtt, izgulva, hogy jól érintsék a kezüket a startvonal időmérőt rejtő szőnyegéhez, és induljon az óra. Némelyik eb már most vizes, nem bízta a gazda a véletlenre, előre hűsítette, hogy ne legyen gond. Meg hát így az erősebbik csapattárs frissen, nagy lendülettel tud indulni. Rövid tájékoztató után, melyben mindenkinek a lelkére kötik, hogy figyeljen a kutyájára, nem vérre megy a játék, de a küzdelem nagyon fontos, és első a négylábú jóléte és épsége, indulhat a futam.
Mehettek! Fussatok, és vigyázzatok egymásra!
A kezdeti lelkesedés hamar átlendít az első emelkedőn, ami azonnal bemelegít. Itt még mindenki fut. A két harcos lélek küzdeni akar, és amíg bírja, szedi a lábát. A második bucka azonban jóval meredekebb. Mit is emlegettek lent? 45 fokos emelkedők gazdagítják a pályát, ilyen terepfutáskor sem lelhető, edzeni rá csak a HDR-en lehet, leküzdeni pedig igen nagy büszkeség. Persze nem közben, de utána annál inkább. Az első akadály vizesárok. Ebben a hőségben kiváló ötlet, lihegve csobban bele kutya és gazda, felfrissül, és szinte kipihenve vágtatnak tovább. Súlymellény, hordó, iszap, létra, ketrec, óriás abroncsok, kúszók és magas A-palánk gazdagítja a pályát. Azt hinné a laikus, hogy ezek teljesítése lesz nagy feladat, azonban az emelkedőkön átvergődni sokkal nagyobb kihívás. Egy segítőkész kutya társasága nélkül szinte lehetetlen. Látva, hogy az állatkának is neki kell veselkednie, hogy már ő is nehezen veszi az ismeretlen szögeket, mégis lelkesen dolgozik – eszméletlen nagy büszkeség. Az ő lendületük hatására senki nem adja fel. Bárki, aki célba ér, hosszú léptekkel galoppozva, nevetve, vagy segítő társát ölelve érkezik. Ki látott már ennél szebbet, meghatóbbat?!
…és, hogy mit adott nekünk a HDR?
Nem, nem a pálya teljesítését, nem egy újabb érmet, amit kitűzhetünk a többi közé, és nem is egy jó pólót, amit viselhetünk az edzésekhez. Annál sokkal többet. A verseny tovább javította a korábban is remek kutya-gazda kapcsolatunkat, olyan – a kutya iránt érzett – tisztelethez juttatott, melyet korábban sose érezhettem. Elképesztő, hihetetlen élmény volt látni, ahogy rendíthetetlenül dolgozik, ahogy elsőre reagál a „jobb” és „bal” vezényszavakra, hogy egy percre sem kapcsol ki, és hogy egy apróbb lassítás után is azonnal visszaugrik vágtába. Fáradhatatlansága nem ismer határt, és emellé állandó csóválás társul, mely egyértelmű jel számomra, hogy élvezi. Úgy nézek ma a kutyámra, ahogy soha azelőtt. Így hat, ha elmegyünk kipróbálni, hogyan győzzük le együtt önmagunkat is.
