Több állatmentéssel foglalkozó szervezet munkatársától hallottam már, sőt ismerősön keresztül tapasztaltam is, hogy sportokra bizony nem szívesen, vagy egyáltalán nem is adnak örökbe kutyát. Az első megdöbbenés után mérhetetlenül rossz érzés fogott el, hiszen sportkutyásként tudom, hogy ezeknek az ebeknek (jó kezekben) sokkal több adatik meg, mint egy egyszerű kedvencként tartott kutyának. Miért döntenek mégis úgy a menhelyek, hogy nem éri meg nekik sportra örökbe adni kutyát?
Egyrészről sajnos úgy tapasztalom, hogy a nagy átlag úgy véli, a sport rosszat tesz a kutyának, fölöslegesen terheli, és kényszerből kell dolgoznia. Kígyót-békát kiáltanak az emberre, ha kiderül, hogy dolgozik az ebzettel, és nem csak úgy van neki, meg ellötyögnek a lakótelepen. Másrészről a sport az örökbefogadó részéről magasabb elvárásokat vet fel, mely az örökbe adó szervezetben bizonytalanságot ébreszt, részben jogosan. Mi lesz, ha nem válik be a kutya, vagy ha egészségügyi problémái alakulnak ki? Mi történik, ha kiderül, hogy a hosszas képzés ellenére is alkalmatlan a sportra? Lerakják? Fognak még foglalkozni vele, vagy lecserélik, és ülhet búsan otthon a bokszban?
Nos, ez benne van a pakliban, annak ellenére, hogy úgy vélem, aki tudatosan menhelyről szeretne egy adott sportra kutyát örökbe fogadni, az minden követ megmozgat, rengeteget jár utána, és hosszú ismerkedés, felmérés, tapasztalatok alapján dönt az adott kutya befogadásáról. Emellett tisztában van a kockázatokkal, azzal, hogy az ilyen ebek felmenői, korábbi esetleges teljesítményük, valamint örökletes betegségeik ismeretlenek, sőt a legtöbb esetben ízületi szűrésekkel sem rendelkeznek. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a hosszas utánajárás ellenére a megfelelő kutyát sikerül kiválasztani. Azonban az esetek legnagyobb többségében ez nem okoz gondot. Nyilvánvaló, hogy nem a világversenyek válogatott tagjai fognak hatalmas elvárásaikkal menhelyről kutyát kihozni, sokkal inkább azok, akik társra vágynak, de amellett valamit sportolnának hobbi szinten az ebbel. Előfordul, hogy annyira magával ragad egyeseket a sport, hogy a meglévő kutya mellé később már ajánlások útján tenyésztőtől, célzottan vásárolnak kutyát, de ez nem jelenti, hogy a befogadott ebbel ne foglalkoznának többé, sőt! Ezek a kutyák valóban mindent megkapnak, másképp, más okból, mint a kedvencként tartott kutyák. Ennek ellenére számos szervezet nem vállalja a kockázatot, inkább stabil, sportoktól mentes, szerető családot keres, ezzel kiküszöbölve egy újabb kudarclehetőséget, csalódást a kutyának.
Mindezek tudatában az Ebárvaház sportra is örökbe ad kutyát. Csapatuk a megfelelő paraméterekkel és karakterrel rendelkező kutyákat emeli ki, és ajánlja a dolgozni vágyónak, és igyekszik minden apró információra kitérni, megtudakolni a részleteket, elvárásokat, hogy biztosan egész életében boldog legyen az eb. Emellett tudják, hogy az állatok számára az ösztönkielégítés, a szellemi tréning és a mozgás legalább olyan fontos, mint nekünk, embereknek. Ugyanilyen jelentőséggel bír, hogy a kutya a gazdival együtt dolgozik, közös időt tölt, ami a jó kapcsolatot és önzetlen szeretetet megalapozza. Tisztában vannak vele, hogy a kutya számára egy ilyen indíttatású örökbefogadó jelölt szinte csak jót jelenthet. Tudják, hogy ezeknek az ebeknek a táplálkozására, az egészségére, a táplálékkiegészítőire és kondíciójára különösen nagy figyelmet fog fordítani a gazda, és hogy a négylábú soha nem fog unatkozni.
Úgy vélem, ennél több nem is kell egy kutyának.
BZS